megemlékezés

2020.08.04. 18:30

A fiatalok integrációját segíti a múlt megismerése

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek, és hívták fel a figyelmet fontos dátumokra.

Apagyi Beáta

Fotó: Ádám János

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek a Kapcsolat–Kihívás Alapítvány munkatársai az emléknap alkalmából. Az eseményen a miskolci járásba tartozó települések önkormányzati és roma nemzetiségű vezetői jelentek meg.

A találkozó apropója a roma holokauszt elszenvedőiről való megemlékezés, mondta köszöntőjében dr. Bajákyné Szabó Csilla, a Kapcsolat–Kihívás Alapítvány programigazgatója és a Lendület elnevezésű kezdeményezés projektmenedzsere.

Hangsúlyozta, hogy prezentációjukban azokra a fontos dátumokra hívták fel a figyelmet, amelyek a cigányság életét gyökeresen megváltoztatták. Bemutatta alapítványuk és a Lendület program elsődleges célját. Szeretnének lendíteni a hátrányos helyzetű, roma származású fiatalok jelenlegi körülményein azokon a Miskolc környéki településeken, ahol az ott élők több mint 50 százaléka cigány származású.

Százharmincan vesznek részt

– Igyekszünk alkalmat biztosítani arra, hogy a fiatalok által létrehozott kulturális, példaértékű produktumokat a többségi társadalom is megismerje, hisszük, hogy ezzel elősegíthetjük a fiatalok integrációját. A roma tehetségkutatásban és gondozásban jelenleg 130-an vesznek részt, ebből 30-an 25 év alattiak, 100-an pedig 25 év felettiek – mondta Steiner Zsófia projektkoordinátor. Az eseményt egy közös gyertyagyújtással zárták a szervezők, az ott megjelent vendégek társaságában.

A megemlékezés az alapítvány „Lendület – Miskolci, eltérő identitással rendelkező társadalmi csoportok együttműködésének megvalósítása” című programja keretein belül jöhetett létre.

(A borítóképen: Gyertyagyújtással emlékeztek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában