turizmus

2020.07.12. 07:00

Térdre kényszerült, de még talpra állhat a turizmus

Az előszezonban szinte teljesen lenullázódtak a foglalások, a főszezon forgalmára számítanak az ágazatban.

Apagyi Beáta

20200514 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Lillafüreden újraindul a turizmus.

Fotó: Kozma István

A koronavírus-járvány megjelenése következtében a szállodák forgalma az előszezonban jelentősen megcsappant, szinte teljesen lenullázódott. A Központi Statisztikai Hivatal e héten ismertetett adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyek forgalma májusban 92,7 százalékkal csökkent.

Az Erste Bank kártyaforgalmi adatai alátámasztják, hogy a belföldi forgalom kezd magához térni, bár a többség még csak a szomszédos országokig merészkedik. Felmérések alapján egyre többet költünk utazásra, az éttermekben, kávézókban és bárokban pedig júniusban már csaknem annyit fizettünk bankkártyával, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt.

Túl a nehezén

Ami az előszezont illeti: Oravecz Gergely, a miskolctapolcai Hotel Aurora szállodavezetője elmondta, nehéz időszakon vannak túl a hazai turizmus szereplői. – A korlátozások bevezetésének idején a vendégeink három nap alatt lemondták vagy épp átütemezték a foglalásaikat. Kezdetben bizakodóak voltak, így májusi, júniusi időpontokat választottak a korábbiak helyett. Májusban, a vírus terjedését övező kedvezőbb híreknek köszönhetően, már megkezdődött az érdeklős, a nyaralások szervezgetése-tervezgetése. A hónap végére a teljes kapacitásunk felével tudtuk magunkat belevetni a nyárba. Egyelőre úgy néz ki, hogy a főszezonban elérhetjük a tavaly szintet, de mindenképp szükség van körülbelül 2-3 hónapra, mire visszaállhat a korábban megszokott forgalom – nyilatkozta.

Bágyi Péter, a Sárospatakon található Hotel Bodrog Wellness igazgatója is hasonlóan vélekedik az idegenforgalom jelenlegi helyzetéről.

– Mi július 1-jén nyitottuk meg kapuinkat a vendégek előtt. A forgalom a márciustól júliusig tartó időszakban egyenlő volt a nullával. Megítélésünk szerint az utazási kedv nem apadt el az emberekben, az idősebbeknek vannak még fenntartásaik, ők kicsit bátortalanabbul indulnak útnak. Mindenesetre a nyári szezon a legfrekventáltabb időszak az évben, így nagyon számítunk a turisták nyitottságára, mi minőségi szolgáltatással várjuk őket – hangsúlyozta ki az igazgató.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület is szeretné támogatni a szektor képviselőt. A frissen választott elnök, Szendrei Mihály elmondta, az egyesület célja többek között az, hogy erősítse az összefogást a miskolci önkormányzat és a turisztikai ágazat szereplői között, mivel a vendéglátásban dolgozókhoz érkezik a látogatók igénye, panaszai, beleértve a városi kínálatot is. A vezetőség így első kézből tud javaslatokat tenni az őket érintő fejlesztési igényekkel és a turisztikai infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban.

(A borítóképen: Lillafüred – június elején vett új lendületet az idegenforgalom)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában