Semmelweis-nap

2020.07.04. 09:30

Semmelweis kézmosása mára vált aktuálissá

„Semmelweis Ignácot a földkerekség legnagyobb tudós orvosai között tartják számon – fogalmazott Demeter Ervin kormánymegbízott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Semmelweis-napi ünnepségén.„

Szaniszló Bálint

„ – Az édesanyák megmentője számára életében nem adatott meg az elismerés, mert az akkori orvostársadalom nem igazán akarta magáévá tenni Semmelweis higiéniai ajánlásait. Ma a tudós orvos által szorgalmazott alapos fertőtlenítős kézmosás a koronavírus elleni harc egyik hatékony eszköze volt.”

A megyeháza dísztermében megrendezett ünnepségen felszólalt Csányi Endre Péter, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár, aki elismerő szavakat mondott megyénk egészségügyi intézményrendszeréről, amely eredményesen helytállt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Az elismerés szavai

Asztalos Ágnes megyei tiszti főorvos köszöntötte az egészségügyben dolgozókat, akik a veszélyhelyzetben a csatamező első vonalában álltak helyt. Elismeréssel illette a borsodnádasdi idősotthon és a település háziorvosait, akik a fertőzés megjelenésekor higgadtan, hatékonyan kezelték a helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában