ingatlanárak

2020.07.15. 17:30

Nőtt, csökkent, most stagnál

Aki albérletet keres, most tegye, mert van kínálat bőven, és a tarifa is szelídült.

Hegyi Erika

Fotó: Bujdos Tibor

Balogh Ágnes és párja négy évvel ezelőtt keresett albérletet Miskolcon. Kétszobás, bútorozott társasházi lakást szerettek volna. Akkor egy ilyen ingatlannak 30–40 ezer forint volt a bérleti díja, plusz rezsi. Aztán az élet úgy hozta, hogy a fővárosba költöztek. Itt egy egyszobás albérletért 130 ezer forint plusz rezsit fizettek.

– Kimondva soknak tűnik, de Budapesten több a munkalehetőség, és ha egy pár mindkét tagja keres 200 ezer forintot vagy egy kicsit többet, akkor már meg tudnak élni – mondta Ági.

A járvány miatt

A közelmúltban visszaköltöztek Miskolcra, és megdöbbenve látták, hogy nemcsak az ingatlanárak, de az albérletárak is a duplájára emelkedtek a 4 évvel ezelőttihez képest. Pedig nagyon szeretnének elköltözni a szülőktől, mert azóta összeházasodtak, és önálló életre vágynak. Ők nem tapasztalták, hogy a járvány miatt mérsékelték volna a tulajdonosok a tarifákat, most havi 60–70 ezer forint plusz rezsit kellene kiadniuk egy kétszobás lakásért.

– Ami a legfurcsább, árban már nincs különbség egy avasi és egy diósgyőri albérlet között – tette hozzá Ági.

Pedig az ingatlanpiaci adatok szerint a járvány hónapjaiban nemcsak Budapesten (itt 10 százalékkal), de a nagyobb városokban is csökkent az albérletár. Mostanra stagnálás észlelhető, de az Airbnb-piacon történő változások még befolyásolhatják a tarifákat.

– Az utóbbi 2-3 évben Miskolcon az albérlet az ingatlanárakkal együtt drágult – árulta el tapasztalatait Végső Balázs, a Végső Ingatlanügynökség vezető értékbecslője, értékesítője. – Ez a növekedés egészen a koronavírus-járványig tartott, majd visszaesés következett, körülbelül 10 százalékos. Több lett a kiadó lakás, tehát a kínálat bővült, és megnőtt a meghirdetéstől a kiadásig számított idő is. A járvány előtt egy hét alatt bérlőre talált a megyeszékhelyen egy jó lakás, most több hetet is várnia kell a tulajdonosnak, mire sikerül kiadnia az ingatlanát. Eddig kevesen engedtek gyermekes családot vagy háziállatot a lakásukba, most már ezt sem bánják, csak bérlőre találjanak. Kínálat tehát most van bőven, a leendő bérlők válogathatnak is – jelezte a szakember.

Ár és minőség

Elmondta: megyénkben és Miskolcon van mindenféle albérlet. Kisebb-nagyobb, bútorozott és bútorozatlan, jobb állapotú és kevésbé. Az árak követik a minőséget. Például egy jó állapotú, 2 szobás bútorozott miskolci lakásért 80–100 ezer Ft havidíjat is elkérnek a tulajdonosok, és általában kéthavi kauciót kell előre fizetni. Érdekesség, hogy egyre többen kötnek bérleti szerződést közjegyző előtt, mert ez biztonságot jelent mindkét fél számára.

– A járvány idején megfigyelhető volt az is, hogy a bérlők bérletidíj-kedvezményt kértek a tulajdonostól, és ezt általában meg is kapták. Mértéke átlag 30 százalék volt. Ennek köszönhető, hogy sokan nem mondták fel az albérletüket a legnehezebb hónapokban.

Nem volt miből

Szabó Istvánnak, a Doxabi Ingatlan Zrt. tulajdonosának más a tapasztalata. Mint fogalmazott, megyénkben és Miskolcon mindig olcsóbb volt az ingatlan- és albérlet­ár, mint a fővárosban vagy Debrecenben. A járvány miatt ugyan szabadultak fel lakások, de nem annyi, hogy az az árakban is megmutatkozzon.

– Jelenleg havi 50–60 ezer forintért már lehet jó állapotú, 2 szobás albérletet találni a megyeszékhelyen, az igényesebbek 70–80 ezer forintba kerülnek. Választék most van bőven, a bérlők a kisebb és alacsony rezsijű lakásokat keresik. Azok a tulajdonosok pedig, akik befektetésnek vásároltak lakást, nem engednek az árakból – jelezte a szakember.


Árzuhanás várható

Sajtóértesülések szerint a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs elfogadta azt a javaslatot, ami korlátozná a rövid távú lakáskiadást, eszerint 120 vendégéjszakában korlátoznák éves szinten a lakások rövid távú kiadásának lehetőségét. Idén pedig október és december vége között 30 napos korlátot vezetnének be. Ingatlanszakértők szerint ez a lakás- és albérletárak csökkenését okozhatja. Megyénkben azonban nem pörög az úgynevezett Airbnb-piac, összesen 38-at találtunk, közülük legtöbb Miskolc belvárosában és Lillafüreden található.

(A borítóképen: Kiadó lakás felújítása Miskolcon – a járvány miatt lejjebb mentek az árak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában