vállalkozók

2020.07.18. 11:00

Nehéz időszakon vannak túl a megye vállalkozói

A járvány utáni első nyilvános küldöttgyűlését tartotta a Bokik.

Szaniszló Bálint

Forrás: Shutterstock/illusztráció

„Jól vizsgázott a járvány miatti korlátozások idején a megyei iparkamara” – jellemezte a helyzetet Bihall Tamás, a Bokik elnöke. – A tagság folyamatos tájékoztatást kapott a helyzetről és a gazdaság újraindulásával kapcsolatos intézkedésekről. A bezártság idején hozott döntéseket a küldöttgyűlés utólag ellenszavazat nélkül hagyta jóvá.

A küldöttgyűlésen részt vett Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, aki köszönetet mondott a kamara tevékenységéért, amellyel a város válsághelyzetbe jutott vállalkozói rétegét segítette. A városvezető beszélt Miskolc és a nagyrégió gazdasági fejlesztési terveiről, amelytől sokat remélnek az előttünk álló évtizedben.

Mindenre készülni kell

A küldöttgyűlés előadója Csath Magdolna közgazdászprofesszor volt, aki a koronavírus okozta gazdasági válságról és annak megyénk vállalkozói rétegére gyakorolt hatásairól is szólt. A professzor elmondta: rendkívül fontos, hogy olyan módon induljon újra a gazdaság, hogy egy esetleges következő leállás ne okozzon az eddiginél is maradandóbb károkat, mert azt nehezebb lenne átvészelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában