vércse

2020.07.16. 08:00

Mentsvárat látott a lakásban

Belvárosi társasházi lakásba repült be egy vörös vércse, hogy segítséget kérjen.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónk küldte

Egyre gyakrabban találkozhatunk ragadozó madarakkal lakott településeken.

Beájult egy lakásba

Újabban nemcsak átutazóban, hanem akár fészkelőhelyként is a városokat választják a madarak a könnyű táplálékforrás reményében. Viszont a teljes alkalmazkodáshoz hosszabb időnek kell eltelni, ezért gyakran hallunk sérült beteg vadmadarak mentéséről is. Legutóbb egy miskolci társasház emeleti ablakán szédült be egy ájult vörös vércse.

– Éppen édesanyám születésnapi összejövetelére készültünk július 5-én vasárnap, amikor dél körül betévedt az ablakon a nagyszobába egy vörös vércse – tudatta Pap Henrik. – Már az elején is furcsa volt, hogy egy vadmadár miért nem akar elmenekülni, eléggé kábának tűnt. Próbáltuk kitessékelni a lakásból, de láthatóan nem volt rá hajlandó. Aztán levittük az udvarra, mert azt gondoltuk, hogy onnan majd a természeti környezet hatására felrepül, de nem így történt.

Bágyadt és zavart volt

A bágyadt vércse rezignáltan tűrte, hogy felemeljék, még csak nem is csípett.

– A sikertelen kísérlet után visszavittük a házba, betettük egy dobozba. Törülközővel fogtuk meg, a madár zokszó nélkül viselte a procedúrát, és akkor még elfogadta a vizet. Ezt követően hívtuk fel a Mályi Madármentő Állomást. A telefonban azt mondták, hogy valószínűleg beteg, mert a városban nem megfelelő eledelt evett – mesélte Henrik.

Galambot evett

A Mályi Madármentő Állomás vezetőjénél érdeklődtünk az 50.000 forint természetvédelmi értékű védett vörös vércse további sorsáról.

– Sajnos a madárka nem maradt életben, és feltehetően a testvérei is elpusztultak.

A vörös vércse városi galambbal etette a fiókáit, ami egy emésztőrendszert megtámadó amőbát terjeszt. A fiatal madárnak körülbelül egy cseresznyényi daganat volt a torkán, és mivel nem tudott enni, megfulladt – mondta Lehoczky Krisztián. – Ebben a konkrét esetben a madár már annyira rossz állapotban volt, hogy valószínűleg az utolsó mentsvárat az emberekben látta, ezért menekült be a lakásba. Viszont ha még időben megfogjuk a betegséget, akkor gyógykészítményekkel vissza lehet szorítani. Éppen ezért, ha az utcán kóborló vadmadarat látunk, érdemes azonnal az állatorvoshoz vinni. Ezt követően lehet kesztyűben megfogva, lezárt dobozban a mentőhelyre szállítani. Ha hosszú időről van szó, akkor csirkehússal etessük meg. A távlati védelmi cél pedig az lenne, hogy több olyan gyepes terület legyen, ahol nincs mezőgazdasági művelés és elég rágcsálót találnak maguknak a vércsék.

(A borítóképen: Pap Henrik családja vízzel kínálta a vércsét)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában