bringa vs. busz

2020.07.18. 13:00

Leszorította az útról a bringást a buszvezető

Fegyelmi felelősségrevonást kapott a buszvezető.

Pap Gyula

Forrás: ÉM/Illusztráció

A vírusjárvány következtében, de az általános trendnek is megfelelően az idén jelentősen megnövekedett a kerékpárt vásárlók száma. Jellemzően használják is az újdonsült közlekedési eszközt gazdáik, mely az egyébként is zsúfolt útszakaszokon megnöveli a balesetveszélyt, ergo szükség van a bringások fokozott figyelmére, de a közlekedés többi szereplőjének is nőtt a felelőssége. Olvasónk esete is jól példázza ezt a helyzetet.

Balesetveszélyes előzés

Attila Lillafüredre kirándult a múltkoriban, ahol nem várt „kalandok érték” tapasztalatait megosztotta az MVK Zrt. illetékeseivel.

„Felhívnám a figyelmüket a 2020. 06. 13. szombati 16h 40p körüli 15-ös járatra ami Ómassa irányában Alsóhámor belterületét jelző tábla és Molnárcsárda közötti szakaszon közlekedett – írta levelében. Az említett 15-ös járatuk úgy kezdet bele az általam hajtott kerékpár előzésébe a szembejövő gépjármű forgalom ellenére, hogy életveszélybe sodort. Besodort a busz oldalával a hegyoldalba. Ha utána néznek az út vonalvezetésének és szélességének akkor láthatják hogy ezen a szakaszon egy busz és egy kerékpáros nem fér el. Szeretném emlékeztetni önöket hogy vissza nézhetik a saját menetrögzítőjüket”.

Attila kérdőre vonta a vezetőt és sérelmezte szenvtelen hozzáállását. Így zárta levelét: „Az önök vezető beosztású munkavállalóinak el kell fogadniuk nem kaptak kizárólagos jogot az adott út használatára. Próbálják ki milyen amikor egy ilyen tömeg elmegy a kerékpárja mellett. Nagyon sokan szeretnének úgy ki menni kerékpározni, hogy épségben haza is érjenek. Mindenkit haza várnak.”

Figyelmeztették

Az MVK Zrt. válaszlevelében közölte: „Az Ön levelében leírtakat kivizsgáltuk, melynek eredményeként a rendelkezésre adatok és információk alapján a z észrevételével menetrendileg érintett autóbuszvezetőnket az eset súlyának megfelelő fegyelmi felelősségrevonásban részesítettük, egyben felhívtuk a figyelmét a KRESZ előírásainak maradéktalan betartására és körültekintőbb közlekedésre.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában