hollandok Irotán

2020.07.17. 20:00

Klímasemleges üdülés a zsákfaluban

Igazi kis zöld paradicsomot alkottak, amely az új otthonuk is lett egyben.

Horváth Imre

Fotó: Ádám János

Bár Lennard de Klerk és Jeroen van Drunen alapvetően azzal a céllal érkezett Irotára, hogy itt befektessenek és abból élhessenek meg, de missziójuknak tekintik, hogy a környezetvédelmi megoldásokat terjesszék, ahogy azt is, hogy a megyénkről kialakult negatív kép megváltozzon. Hollandiából érkezve szerettek bele a faluba és a tájba, hogy aztán megalkossák Magyarország egyetlen klímasemleges, teljesen zöld szálláshelyét.

Biomegoldások

2016 júliusában avatták fel a három üdülőházból álló Irota EcoLodge-ot, mely során a holland nagykövet vágta át a szalagot. Nem ez azonban az igazán különleges az üdülőházakban, hanem az, ahogy készültek, és ahogy a szükséges erőforrásokat nyerik és használják.

 

A könnyűszerekezetes házak faszerkezetei közé 15 centi széles cellulózt fújtak szigetelésként, méghozzá használt újságpapírból, de kívülről még tíz centi szigetelést kaptak. Háromrétegű az üvegezés, minden házban napkollektor melegíti a vizet és napelem adja az áramot. A közeli erdőkből származó biomasszával fűtenek. Az esővizet felfogják, és ezeket vezetik a wc-kbe, de például a mosáshoz is ezt használják és az úszómedence vizét is ezzel pótolják. A medence természetes módon tisztul: egy külön medencében tisztítják vegyszerek nélkül. De a szennyvizet is helyben tisztítják meg, az eljárás során baktériumokat használnak, amelyek lebontják a szennyező anyagokat. Ahol csak lehet helyileg elérhető forrásokat használtak, aminél tudtak újrahasznosítottat és amihez lehetett helyi mestereket alkalmaztak.

Lennard és Jeroen Berlinben, Kijevben, Moszkvában éltek korábban és a zsúfolt, rossz levegőjű nagyvárosok helyett inkább kistelepülésen szerettek volna lakni. 2007-ben költöztek Budapestre, ahová korábban annyi volt a kötődésük, hogy Jeroen ösztöndíjasként az egyetem alatt tanult egy fél évet. Onnan volt egy amerikai származású ismerőse, akinek üdülőháza volt Szalonnán, így vele jártak többször a vidéken.

Luxus és fenntarthatóság

Korábban már felmerült a részükről, hogy keresnek egy felújításra szoruló kúriát, mert régi vágyuk volt, hogy egy ilyet felújítsanak és ott éljenek. Ezt találták meg Irotán, amely települést korábban egyáltalán nem ismerték.

– Ez a dombos táj, a falu hangulata, a gyönyörű környék és persze ez a kúria is nagyon megtetszett nekünk, így elég gyorsan döntöttük úgy, hogy ideköltözünk. Ez 2010-ben volt, és három évig tartott, amíg teljesen felújítottuk az új otthonunkat – mesélik a kezdetekről.

Közben már elkezdték tervezgetni az üdülőházakat, hiszen eredetileg is az volt a terv, azért kerestek megfelelő települést, hogy vidéki turizmussal foglalkozzanak, még, ha nem is azon a klasszikus módon, ahogy azt általában mások teszik. Ahogy az is a kezdetektől céljuk volt, hogy klímasemleges legyen az épülő szálláshelyük, aminek az előzménye, hogy Lennardnak korábban olyan cége volt, amellyel környezetvédelmi megoldásokat is ajánlottak másoknak.

Ennek megfelelően láttak neki a kúria felújításának, amelynél kipróbálták az eljárásokat, így például hővisszanyerő szellőzőrendszer épült, 25 centi vastag a szigetelés, és rengeteg egyéb zöld megoldást alkalmaztak, amelyek aztán az üdülőházaknál már gördülékenyebben tudtak haladni. Sok új technológiát alkalmaztak, amelyeknél időnként a kivitelezőt sem volt egyszerű megtalálni.

– Azt akartuk megmutatni, hogy a luxus és a fenntarthatóság egymással jól megfér. Az emberek nem a környezetvédelem miatt jönnek, hanem inkább a nyugalom és a luxus miatt, de sokan mennek el úgy, hogy tanácsot kérnek tőlünk, hogyan tudják a saját otthonukban is megcsinálni ezeket a megoldásokat – mondják.

Irotainak lenni

Bár eredetileg főleg külföldi vendégeknek tervezték a szálláshelyet, de 70-80 százalékban magyar vendégeik vannak inkább. Magasabb színvonalú szálláshelyben gondolkodtak, mert ebből kevés van vidéken.

– Mindig csak a negatív kép van Borsodból, pedig annyi szépség van itt, sokan vetik le az előítéleteiket, miután járnak nálunk. Ahogy Lakról jön az ember, és a domb tetejéről kinyílik előtte a táj, valami csodálatos, és mindenkinek nagy meglepetés. A hozzánk érkezőknek pedig összeállítottunk egy listát a megye látnivalóiról – teszik hozzá.

A zöld megoldások miatt több díjat is elnyertek, így például tavaly az E.On Global Energy Award, amelyhez némi pénzdíj is járt, amelyből kiépítettek mind a három háznál az elektromos töltőállomást is. Fontosnak tartják azt is, hogy a település is profitáljon a szálláshelyből, így a helyi Marika néni főz, ha étkezést kérnek a vendégek, helyben vásárolhatnak lekvárt, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, tojást a lakosoktól. Így kicsit a településnek is lendületet adtak, amely egyébként is dinamikusan fejlődik, vannak kisgyermekes családok, míg eladó ingatlan szinte már nem is maradt.

– Aktív tagjai vagyunk a községnek a közösségnek is, mindenkivel jó kapcsolatban vagyunk, járunk a templomba, ugyanis ez itt fontos, görögkatolikus a falu. Elfogadtak, befogadtak minket, nagyon jól érezzük magunkat – mondják búcsúzóul.

(A borítóképen: Lennard de Klerk és Jeroen van Drunen az irotai házuknál)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában