halmaji beruházás

2020.06.26. 13:15

Megújul az emlékpark

Augusztus 20-ra tervezik az új látnivalókkal is bővülő park felavatását.

Horváth Imre

Fotó: Kozma István

Mint minden településen, úgy Halmajon is jelentős plusz költségeket okozott a koronavírus-járvány okozta védekezés, azonban ez sem szegte a kedvüket abban, hogy további beruházásokkal építsék, szépítsék, vagy éppen fejlesszék a települést. Így szabadidőparkot, bölcsődét és piacépítést is terveznek, illetve jelentős felújítás és bővítés van éppen folyamatban a tíz éve átadott emlékparkjukban is.

Értékteremtő munka

Az Interaktív Nemzeti Emlékparkok a trianoni döntés 90-ik évfordulójára hozták létre, most pedig a Trianon 100 alkalmából a közfoglalkoztatási programban keretében elnyert támogatás segítségével bővítik és szépítik. Halmajon is elmaradtak a nyári rendezvények, így a hetedik Halmajális és a Halmaji Napok is jövőre lesz megtartva, azonban az augusztus 20-i, Szent István ünnepkörhöz kapcsolódva megemlékezéssel és programmal is készülnek. A tervek szerint pedig ekkor tartanák meg a trianoni megemlékezést is, amelynek keretében a megújult parkot is felavatnák, tudtuk meg Tóth József polgármestertől.

– A legfontosabb újdonság a parkban egy négy méter magas turul szobor lesz, karddal a karmai között. Az eddig zúzalékos sétautak térkő burkolatot kapnak, de megvalósul az információs táblák cseréje, és egy nagy Halmaj infó tábla is kikerül. A közmunka program keretében az anyagköltségre kaptunk támogatást, közfoglalkoztatottak dolgoznak a parkban, értékteremtő munkát végezve – mondja a polgármester.

Fotó: Kozma István

Ottjártunkkor éppen a térkőburkolat készült, a két gyönyörű, galambdúcos székely kaput már felújították és fém vasalattal a lábait is megerősítették. Ezeket az erdélyi testvérfalujukban, Nyárádköszvényesen készítette egy fafaragó mester, ahogy a a többit is. Ugyanis Halmaj összesen hetet kapott a testvérfalujától, kettő-kettő van a parkon kívül a katolikus és a református templomnál, egy pedig a temető bejáratát díszíti.

Mária Út

Az Interaktív Nemzeti Emlékpark a szétszakított Nagy-Magyarországot ábrázolja egy parknyi területen, melynek a domborzatait is kialakították, és füvesítették. A trianoni határt a sétautak jelzik, amelyen végig lehet menni. Ahogy Tóth József mondja: tematikus történelem-, földrajzórákra is alkalmas, a gyerekeket ki lehet vinni, hogy nagyban is megnézhessék, hogyan is néz ki, segíti a tanulást, könnyebben áttekinthető. A domborzati viszonyok mellett, amelyeknek köszönhetően jól láthatóak a hegyvonulatok, az alföldek, a vízfolyások közül a Duna és a Tisza került kialakításra, illetve a Hernád, ezen kívül a Balatont jelöli külön a domborzati térkép – ezeket kékre is festették.

– Az egyik információs táblán a trianoni diktátummal kapcsolatos információk vannak feltüntetve. A másik a Mária zarándokútról szól, ugyanis a zarándokút minden érintett fontosabb kegyhelyét, települését külön tábla jelzi Mariazelltől Csíksomlyóig bezárólag a parkban, vagyis a kialakított térképen. Ezeknek a kegyhelyeket jelző tábláknak szintén folyamatban van a cseréje. Így a parkban bárki jelképesen végig zarándokolhatja a Mária Utat, a megfelelő információkat is megtudva róla – mutatja a polgármester.

Minden elszakított országrésznek is van egy információs táblája, amelyek szintén megújulnak most, terméskőből alakítják ki a posztamensét és márványtáblára cserélik, homokfújással ráírva a szöveget, vagyis az elcsatolt terület nevét, és, hogy mekkora területet, mennyi lakossal csatoltak el. Az anyaország tekintetében azt jelöli, mekkora terület és lakosság maradt. Az országhatárokat piros-fehér szegélykő jelzi, az anyaország közepén pedig egy országzászló áll. A területet négy kandeláber világítja meg. Ezt fogja kiegészíteni a turul szobor, amelynek a pontos helye még egyeztetés alatt áll, de a legvalószínűbb az, hogy a két Székelykapu közé kerül majd, a közútról is jól látható helyre.

Közpark is

– Az emlékparkot a környező lakóterület parkjának is tervezzük, a környéken ugyanis éppen az infrastruktúra kiépítése van folyamatban, ugyanis két utcarész kerül kialakításra, összesen négy sor telekkel, házzal együtt. Van ugyanis érdeklődés építési telkek, építkezés iránt, aminek persze nagyon örülünk. Az emlékparkra nem csak az egyedisége miatt vagyunk nagyon büszkék, hanem azért is értékes, mert mi hoztuk létre a mi munkánk van benne – tette hozzá Tóth József.

(A borítóképen: Ottjártunkkor is haladtak a munkálatokkal)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában