„Kipróbálja, de nem a vasárnapi ebéd után fog elszívni apával egy spanglit”

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napján a szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek prevenciós előadásokkal, rendezvényekkel hívják föl a figyelmet a világméretű problémára. Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvost, a téma avatott szakértőjét kérdeztük.

Érdemes drogellenes világnapot tartani? Van létjogosultsága?

Rengeteg világnapunk van már, mindennel kapcsolatban. A világnap alapvetően arról szól, hogy koncentráltabban hívjuk föl a figyelmet bizonyos dolgokra. A kábítószer egy olyan dolog, amiről mindennap lehetne beszélni, mert mindennap aktuális. A híradásokban is gyakran szereplő téma.

Mostanában mennyire foglalkozunk vele?

A koronavírus-járvány mindent felülírt. Az elmúlt három-négy hónapban a kábítószer-problémáról sokkal kevesebbet beszéltünk, ami érthető is. Nem beszélve arról, hogy a kábítószer-fogyasztás oldaláról vizsgálva a történetet, maga a járvány biztos, hogy visszalépést jelent. Gondoljunk bele, hogy nagyon sok közösségi rendezvény elmaradt, amin egyébként jelen van a drog. Nem voltak nyitva a szórakozóhelyek, ahol szintén megtalálhatóak a szerek. Most viszont újra benépesülnek a terek, hiszen végre kiszabadulhattak az emberek. Elképzelhető, hogy a több hónapos bezártság után a fiatalok kompenzáció gyanánt belevetik magukat a bulizásba. A nyári fesztiválok augusztus 15-e utánra koncentrálódnak, rövidebb idő alatt lesz a kifutásuk. A járvány tehát magának a szerhasználatnak jót tett, vagyis nyilvánvalóan kevesebben éltek vele. Persze itt nem a függőségről beszélek. A függőnek mindegy, hogy van-e Covid-járvány vagy nincs. Akkor is használja, és hozzá is tud jutni.

Tehát az alkalmi használók vannak többen, és ők azok, akik most kevesebbet drogoztak?

Igen. Alkalmi használóból sok van. A kábítószer-függőség Magyarországon nem olyan súlyos probléma. Kicsit túlfetisizáljuk ezt a dolgot. Mert ha valakinek azt mondjuk, hogy kábítószeres, akkor vajon mi fog az eszébe jutni? A lakótelepen élő gyerek, aki szúr meg szívja a ragasztót, és letépi a néni válláról a táskát, elveszi a gyerektől a mobiltelefonját, a fülhallgatóját vagy a pénztárcáját. Pedig nem ő az átlagfelhasználó. Az átlagfelhasználó az ott jön velünk szembe, naponta elszív egy-két marihuánás cigarettát, és nem fogja elvenni tőlünk a táskánkat. Teljesen hétköznapi ember, egy bárki. Akiről nem is gondolná. Lehet, hogy a szomszédja. És nem látszik rajta.

Jelentős különbség van a főváros és vidék között kábítószer-fogyasztás terén?

Minél nagyobb egy település, annál könnyebb eltűnni. Már Miskolcon sem lehet elmondani, hogy az emberek ismerik egymást, Budapesten meg pláne nem. Egy kis településen viszont, ha valakire rásütik, hogy drogos vagy iszik, vagy csalja a férjét vagy a feleségét, azt már az életben nem mossa le magáról. Ha Miskolcon elköltözik három utcával arrébb, ott lehet, hogy senki nem ismeri. A kisebb településen nehezebb az emberek szeme elől eltűnni.

Mi az, ami manapság divatos drognak tekinthető?

A fű, a kokain, az ecstasy. Szerencsére a kínai designer drogok háttérbe szorultak. Jönnek azért új szerek, de messze nem olyan lendülettel, mint két-három éve.

Régebben előfordult, hogy akinek nem volt pénze, az mindenféle háztartásban fellelhető méregből próbált drogot előállítani. Ilyen most is van?

Nem jellemző. Megveszi pár száz forintért a biofüvet, amihez viszonylag könnyű hozzájutni bárhol. A szegregátumnak ebben jelentős szerepe van. Vannak olyan települések, ahol hetvenszázalékos a biofű jelenléte. Háromgenerációs droghasználók vannak egy fedél alatt. Mondjuk 45 éves a szülő, 30 éves a gyereke és 15 éves az unoka. Ebben nő föl, ezt látja, ő is használja. Aztán pedig ehhez jön még a kriminalizálódás, és minden egyéb. Ez egy szinte visszafordíthatatlan folyamat. Nehéz őket integrálni, mert senki nem örülne a városban egy ilyen szomszédnak.

Mégis mit lehet tenni ilyen esetben?

A kommunikáció, az egy hihetetlenül jó dolog. Oda kell menni hozzájuk, és beszélni velük. Odafigyelnek az emberre, meghallgatják. Csak könnyebb azt mondani, hogy felesleges, úgysem értik meg. Sajnos ezeknek az embereknek van egy olyan szociális örökségük, ami nem a mi normánkról szól. Nehéz ezzel harcolni.

Tehát függ attól is, hogy a gyerek kábítószer-fogyasztó lesz-e, hogy mit lát otthon?

A gyerek lehet, hogy kipróbálja a szert, de akkor, amikor a szülő nem lesz éppen ott. Nem vasárnap ebéd után fognak apával elszívni egy spanglit. Habár már láttam olyat, hogy a gyerek tök jól érezte magát, apa meg kórházba került. Nyilvánvalóan a haverokkal fogja kipróbálni, de kérdés, hogy tud-e jó döntést hozni. És lehet, hogy apa nem szív füves cigit, de megissza naponta azt a három-négy sört vagy egy üveg bort. Amitől nem fog berúgni, nem lesz agresszív, de az is egyfajta függőség. És a gyerek ezt is látja.

(A borítóképen: A Csak mondj nemet! kampány a nyolcvanas években az Egyesült Államokban indult)