vizsga

2020.05.04. 09:00

Vigyázz, kész, indul az érettségi!

Lilla történelmet tanult az utolsó napokban, Réka pedig lazítani próbált.

Hegyi Erika

érettségi aLeőwey Klára Gimnáziumban

Forrás: MW

Fotó: AS

Több ezer végzős középiskolás diák ül be hétfőn az osztálytermekbe, és elkezdődik az érettségi vizsgák sora. Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelin adnak számot tudásukról közép- és emelt szinten. Az idei vizsgákat rendhagyó módon, szigorú szabályok mellett rendezik a koronavírus-járvány miatt. És most történik meg először az is, hogy elmaradnak a szóbeli vizsgák, szintén a járvány miatt.

Emelt történelem

Vajda Lilla épp történelmet tanult a hétvégén, amikor felhívtuk. Ő a Földes Ferenc Gimnázium diákja, és emelt szinten érettségizik történelemből, úgyhogy igyekezett még a nagy próbatétel előtti napokat is kihasználni.

Mint mondta, nagyon sokat segítettek a felkészülésben a digitális tanórák, főleg matekból, mert még az utolsó nap is szerzett hasznos információkat a feladatsorok megoldásával kapcsolatban. Kis praktikákat is elárultak a tanárok, amelyeket a vizsgán jól lehet majd alkalmazni. Az érettségi gyakorlatias részét is megbeszélték, például azt, hogy az iskola melyik bejáratán és mikor kell bemenniük, melyik osztályteremben kell leülniük és melyik asztalhoz. Hiszen a járvány miatt nem szabad csoportokat alkotni.

– A tanulásban azt a módszert választottam, hogy próbáltam tantárgyanként haladni, és figyeltem arra, hogy maradjon időm mindenre. Biológiából és angolból egy-másfél hétig feladatsorokat oldottam meg, de előtte a tankönyveket már átolvastam. A történelem komolyabb feladat volt, mert abból emeltezek, most is azt ismétlem át, az elmúlt 6 év tananyagát. Természetesen ebből a tárgyból is oldottam meg feladatsorokat. Matekból pedig igazából csak gyakorolni lehet, minél több példát megoldani. Megpróbáltam úgy beosztani az időmet, hogy ne az utolsó egy-két hétben kelljen minden megtanulnom. A végén már csak átnézek egy-két fontos dolgot. Magyarból például azt, hogy mi kell az érvelő fogalmazáshoz, nehogy kifelejtsek valamit. Vasárnap viszont már nem tanulok, inkább elterelem a figyelmemet, hogy ne nagyon stresszeljek az érettségire. De tudom, hogy amint megkapom a feladatlapot, elmúlik a stressz, mert akkor már csak a megoldásokra koncentrálok – fogalmazott Lilla.

Folyamatosan tanult

Az érettségi előtti utolsó hetet már csak pihenéssel töltötte Vályi-Nagy Réka, a Zrínyi Ilona Gimnázium végzős diákja. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a gimnázium 4 éve alatt mindig rendesen tanult, folyamatosan készült, az utolsó tanévben pedig különösen figyelt erre, hiszen tudta, hogy vár rá a nagy próbatétel.

– Úgy érzem, mindent tudok, amit kell, félelem nincs bennem egyelőre, persze lehet, hogy közvetlenül az érettségi előtt már lesz. Az utolsó héten inkább arra edzettem, hogy korán keljek fel, mert az érettségi napján már nem lehet sokáig aludni. Tanulok persze mindennap, de nem intenzíven, hanem megcsinálok egy-egy érettségi tesztet. Legtöbbet a történelemre készültem, mert szeretném, ha az sikerülne a legjobban. Leginkább a matektól tartok, és egy kicsit a némettől is – árulta el Réka.

Hozzátette: azért mindent megtett annak érdekében, hogy a matek is jól sikerüljön. Rengeteg feladatot oldott meg, az osztálytársaival telefonon konzultáltak egy-egy matematikai problémáról. Hasznosnak bizonyultak az érettségizőket segítő internetes oldalak és oktatóvideók is. De leginkább teszteket írt egymás után. Mint fogalmazott, annak van értelme, ha olyan példákat gyakorol, amelyek az érettségin előfordulhatnak.

Váltogatja a tantárgyakat

– Az utolsó héten viszont igyekeztem más irányba terelni a gondolataimat. Olvastam, videókat és színházi felvételeket néztem, többet voltam a családommal. Társadalomismeretből is érettségizem, itt az írásbelit egy beadandó dolgozat váltja ki. Tulajdonképpen ennek az írása is pihenésnek számít. Váltogatom a tantárgyakat, egy kis matekpélda, egy kis történelem, egy kis társadalomismeret, felváltva könnyebb a gyakorlás. Túrázni is elmentünk a testvéremmel. Mezőnyárádon lakunk, itt nem nehéz elgyalogolni a falu melletti patakhoz, ha jó idő van, akkor ott az udvar, de néha edzünk is. Formában tartjuk magunkat. A testvérem visz majd el kocsival az érettségire. Nagyon nehéz lesz, hogy nem beszélgethetek jókat az osztálytársaimmal, amikor már több hete nem láttuk egymást, de meg kell próbálni, nincs más választásunk – jegyezte meg Réka.

(A borítóképen: Érettségire várva. Az idén szigorúbb szabályok mellett folyik majd a vizsga a járvány miatt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában