Nyílt nap

2020.05.25. 16:00

Online próbálták toborozni a reménybeli hallgatókat

Igyekezték bevonni a képernyő másik oldalán ülőket is.

Apagyi Beáta

Fotó: Kozma István

Már hagyomány a Miskolci Egyetemen, hogy minden évben megrendezik az Ökumenikus Nyílt Napot. Erre a régió egyházi középiskoláinak 11. évfolyamos diákjait hívják meg, hogy betekintést nyújtsanak számukra az egyetemen folyó oktatásba, valamint az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség munkájába.

Idén a járványhelyzetre való tekintettel a személyes találkozásra nem volt lehetőség, így alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez, online formában tartottak nyílt napot tegnap az érdeklődők számára. Ezzel próbálták megkönnyíteni a továbbtanulás előtt álló diákok helyzetét, és ízelítőt adni nekik az egyetemi életből. A rendezvény 10 órától 11 óráig tartott, élőben nézhető és interaktív volt, a szervezők igyekeztek bevonni a képernyő másik oldalán ülőket is.

Értékes nyeremények

Az egy óra alatt aktív volt az egyetem hivatalos Insta­gram-, illetve Facebook-profilja. A résztvevők nemcsak most, hanem minden szerdán feltehetik kérdéseiket az őket foglalkoztató témákkal kapcsolatban az oldalakon. Ezekre rendszerint az egyetem megbízott munkatársai válaszolnak. Játékokkal színesítették még a programsorozatot, az etapok végén ellenőrző kérdésekre kellett válaszolni a résztvevőknek, a legügyesebbek értékes ajándékokat nyerhettek.

Volt, aki háromnapos MEN-bérlet, 10 perc gokartozási lehetőség vagy okosóra, Bluetooth-hangszóró boldog tulajdonosává vált az egy óra alatt.

Közelgő modellváltás

Az első percekben prof. dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora köszöntötte a nézőket. Röviden beszélt a modellváltásról, miszerint 2020. július 1-jével az egyetem fenntartója egy állam által létrehozott vagyonkezelői alapítvány lesz. Az ígéretek szerint ez a változás elősegíti majd az intézmény versenyképességének növelését és folyamatos, eredményes fejlődését.

Színes, érdekes témák

Amíg Kovács Lídia, a Beiskolázási Központ igazgatási ügyintézője arra a kérdésre válaszolt, hogy miért is jó a Miskolci Egyetem hallgatójának lenni, addig Czinke Máté kereskedelem és marketing szakos hallgató dalaival szórakoztatta az érdeklődőket.

Mind a hét kar, valamint az egyetlen intézet is bemutatkozott dékánjaik által, hangulatvideókkal prezentálták az egyes karokon folyó tevékenységeket. Szó esett még a duális képzésekről, a versenyeken elért sikerekről, a campusról, ami másodszor nyerte el Az ország legszebb campusa címet az oktatási portál szavazásán, valamint a hagyományokról, az Erasmus mobilitási programról és a hozzá szorosan kapcsolódó nyelvtanulási lehetőségekről is.

(A borítóképen:Közvetítés az online nyílt napon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában