Ő volt a híd a város és a campus között

Pfliegler Péter „széles körű tapasztalatokkal rendelkezik hazai és nemzetközi projektek megvalósítása és a pályázati menedzsment területén, több szaklapban is publikált. Miskolc város alpolgármestereként feladata a gazdasági kapcsolatok és turizmus fejlesztése, kapcsolattartás a befektetőkkel, valamint a nemzetközi együttműködések erősítése volt. Munkája során kiemelt figyelmet szentelt a Miskolci Egyetem és az önkormányzat kapcsolatai fejlesztésének. Személye mintegy hidat képezett a város és a campus között. Pfliegler Péter a város fejlődése, a város kapcsolatainak erősítése, a Miskolci Egyetem és az önkormányzat közötti együttműködés fejlesztése területén végzett munkája elismerésre méltó” – fogalmaz az indoklás, amelynek alapján odaítélték a rangos elismerést, Miskolc város Pro Urbe kitüntető címét. A frissen kitüntetett miskolci polgárral a családi gyökerekről, a lokálpatriotizmusról, a város szolgálatáról beszélgettünk.

Ön több generációra visszamenően tősgyökeres miskolci családból származik.

Nagyon erőteljes családi kötődésem van Miskolchoz. Apám, nagyapám, dédapám, sőt az ükapám is már itt lakott. Ez a családi indíttatás valahogy bennünk van. Sohasem bántam meg, hogy Miskolcon maradtam. A családomban több olyan személyiség is volt, akik sokat tettek ezért a városért, hasznos tagjai voltak a közösségnek. Engedtessék meg nekem, hogy édesapámmal kezdjem, aki magánorvos, belgyógyász volt, kiváló diagnoszta, törvényszéki orvosként is tevékenykedett, és rendkívüli egyéniségként ismerték. Nagyon sokan szerették, tisztelték a városban, de a megyehatáron túlról is érkeztek hozzá orvosi tanácsért. Hasonlóan említem nagyapámat, aki szintén orvosként dolgozott, és az első világháborús kolerakórház egyik alapítója, néhány hónapon át vezetője is volt. Köztiszteletben – és ami talán még fontosabb –, közszeretetben állt Miskolcon. Dédapám pedig a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöki tisztségét is betöltötte. Általam a város egyik legszebb épületének tartott Erzsébet téri kamarai székház (ma a Miskolci Akadémiai Bizottság székháza – a szerk.) építésének egyik szószólója, szorgalmazója és tevékeny részese volt. Ez a családi kötödés terelt abba az irányba, hogy a közjó, a köz szolgálatában tevékenykedjek nagyobb időszakokon át eddigi életemben. Az Istenben való hit és az, hogy mindig jót akarok tenni, számomra nagyon sokat jelent. A közigazgatásban és a gazdaságban is ezek szerint igyekeztem élni, munkálkodni.

Ilyen elődök után miért a külkereskedelmet választotta egyik hivatásául?

A külfölddel való kapcsolattartás, Magyarország másoknak való bemutatása mindig is érdekelt. Az érettségi után a Külkereskedelmi Főiskolát végeztem el, és két szakmai nyelvvizsgát is megszereztem, angol és német nyelvből. Régebben is így volt, de a mai világban elengedhetetlen, hogy az ember az anyanyelve mellett legalább egy, de inkább több idegen nyelvet is tárgyalási szinten beszéljen. A megélhetéshez, az érvényesüléshez, a világlátáshoz ez rendkívül fontos. Nagyon szép és eredményes hivatásnak tartom a külkereskedelmet, szívesen tevékenykedtem benne mindenkor. Hatalmas tapasztalatcsomagot adtak a külföldi utak, a tárgyalások, a mások megismerése. Mindezeket a tapasztalatokat később az önkormányzatnál töltött éveim alatt maximálisan kamatoztathattam.

Miskolc városának szolgálatában eddig két időszakot is eltöltött.

A kilencvenes évek közepére esik az első korszak, amikor Kobold Tamás, Miskolc akkori polgármestere hívott a megyei iparkamarától a város szolgálatába. Akkor a nemzetközi kapcsolatok referense feladatot láttam el. Nagyon szép és hasznos esztendők voltak. Úgy gondolom, hogy akkor sikerült megalapoznunk, megerősítenünk a város nemzetközi hírnevét. Sikerült Miskolcra hívnunk és itt letelepítenünk olyan nemzetközi cégeket, amelyek azóta Miskolc legnagyobb foglakoztatói közé emelkedtek, és a városban és környékén élő ezreknek adnak munka- és megélhetési lehetőséget. A második korszakom a város szolgálatában 2010 októberében kezdődött, és 2019 októberéig tartott. Dr. Kriza Ákos polgármester kért fel egy számomra igen megtisztelő feladatra: 2010-től kezdődően két cikluson át töltöttem be Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármesteri tisztségét. Nem szakadtam el a gazdaságtól sem, mert alpolgármesterként az egyik fontos feladatom a gazdaság szereplőivel való kapcsolattartás, Miskolc gazdasági lehetőségeinek hazai és nemzetközi szinten való megismertetése, elfogadtatása, valamint a hazai és külföldi befektetőkkel való foglalatoskodás volt. Sikerült sok nemzetközi nagyobb és kisebb vállalatot Miskolcon letelepíteni. Nagyon jó kollégáim voltak a Miskolc Holdingban, akik sokat segítettek ebben a munkában. Az ebben az időszakban a városba érkező befektetők is – tudomásom szerint – mind itt maradtak, otthonra leltek nálunk. Ezzel sikerült stabil fejlődési pályára állítani a várost, és újabb munkalehetőségeket biztosítani az itt élőknek.

Két ciklus, kétféle környezet. Miben különbözött egymástól az önkormányzatnál töltött két időszak?

A kilencvenes évek közepétől a kétezres évek elejéig, illetve az utána következő időszak között kétségtelenül vannak különbségek, de hasonlóságok is. A hasonlóságokat abban látom, hogy tulajdonképpen minden városvezetés azért dolgozik, hogy az adott várost, jelen esetben Miskolcot fejleszteni tudja, élhetőbbé tudja tenni és a polgárai számára biztonságos, kényelmes életet biztosítson. Ez az első időszakban is így volt és a másodikban is. Mindkét korszakban jelentős és Miskolc számára is nemzetközi hírnevet hozó cégek költöztek a városba. A kilencvenes években viszont még olyan fontos feladatok is adódtak, amelyek kevésbé voltak látványosak. Hiányos volt még a város infrastruktúrája, biztonságossá kellett tenni a város felszín alatti közművezeték-hálózatát. Ez akkor nagyon komoly feladat volt, mert ebből a szempontól jelentős hátrányban volt a város. 2010 és 19 között „külsős”, tehát nem képviselő és nem párt által delegált alpolgármesterként vettem részt az önkormányzat munkájában, a város fejlesztésében. Dr. Kriza Ákos tudásomban, szaktudásomban, nyelvtudásomban megbízva kért fel a feladatra. Az az időszak már a látványosabb – felszín feletti – beruházások időszaka volt. Igen jelentős, a városkép szempontjából fontos fejlesztések mentek végbe ekkor. Nem elhallgatható, hogy a két korszak között voltak jelentős különbségek. Persze a múlt az idő múlá­sával megszépül. Ennek fényében mondhatom, hogy nyugodtabb, kevesebb harccal, támadással járó korszak volt az önkormányzatnál töltött korábbi időszakom...

Az ön feladata volt a város felsőoktatási intézményével, a jelenleg éppen átalakulás előtt álló Miskolci Egyetemmel való kapcsolattartás.

Büszke vagyok arra, hogy 2010 és 2019 között a város és a Miskolci Egyetem kapcsolata nagyon gyümölcsözően alakult. Azt gondolom, hogy nagy változás az, ami előtt most az egyetem áll: a város felsőoktatási intézménye alapítványi egyetemmé alakul át. Kíváncsian és lelkesedéssel várom a fejleményeket. További lehetőségek tárházát jelenti ez a változás az intézmény és a benne tevékenykedők számára, és egyben újabb sikerek záloga is lehet. Éppen ezért is fontos, hogy az egyetem és a város, valamint a gazdaság kapcsolata továbbra is erősödjék.

Nem gondolt soha arra, hogy pártpolitikusként vegyen részt a miskolci önkormányzat tevékenységében?

Őszintén mondom, hogy soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja, és nem is akartam az lenni. Nem is szándékozom a jövőben sem. Nemzeti érzelmű, jobboldali ember vagyok, de nem gondolom, hogy pártkeretekben kellene megvalósítanom azt, amit szeretnék. Erre nem is volt szükség az önkormányzati munkámban. Büszke vagyok arra, hogy 2010 és 19 között dr. Kriza Ákos polgármester mellett az első pillanattól az utolsóig végig dolgozhattam. Ezt nem lehet egyszerűen munkaviszonyban töltött időnek nevezni, hiszen nem napi nyolcórás és heti ötnapos feladatról volt szó. A közért való tenni akarás, az elődeimtől kapott útravaló és saját habitusom okán is olyan vagyok, hogy örömet szerez, ha kisebb vagy nagyobb, akár egy városnyi közösségnek jót, hasznosat tudok tenni.

Van-e kedvenc helye a városban?

Ha egy területet kellene választanom Miskolcról, amit nagyon szeretek, akkor az a történelmi Avas lenne. Részben azért, mert édesapámmal, testvéreimmel az akkor még meglévő pincénkbe, borházunkba sokat jártunk fel, és sok kedves emlék fűz oda. De azért is, mert egy csodálatos, unikális hely, kiváló adottságokkal. A belvárosból gyalog, sétálva néhány perc alatt el lehet érni egy ódon, természetközeli, kiváló szórakozási lehetőségekkel bíró városi területre. Sokfelé jártam a világban, ilyen lehetőséggel másutt nem találkoztam. Azt gondolom, hogy a történelmi Avas elkezdődött felújítása Miskolc számára siker, újabb kitörési pont lehet, amely a turisztikai lehetőségeinket tovább szélesíti.

Siker, eredmény, amire jó szívvel emlékszik vissza?

Az elmúlt 9 évben sok közös sikert értünk el a miskolciakkal, amely maradandó fejlődést hozott a városnak. Ha mégis egyet kellene kiemelnem, akkor az itt letelepedő magyar és nemzetközi vállalkozásokat, még inkább az általuk létrehozott, a miskolciaknak és környékbelieknek biztos megélhetést nyújtó munkahelyek jelentős számát említeném.

Van-e az emlékei között olyan dolog, ami a kevésbé sikerültek közé sorolódott?

Számomra egyértelműen a miskolci repülőtér tartozik ide. A legjobb tudásom, akaratom, szándékom szerint szerettem volna békés úton megoldani, de sajnos ezt nem sikerült levezényelni. Nemtelen támadásokkal és igaztalan állításokkal szemben mindig nehéz védekezni. És mindig annak kell magyarázkodni, aki ártatlan.

Milyen fejlődési lehetőségek állnak még Miskolc előtt?

Tudom, hogy sokan, sokszor, sokféleképpen idézték már, de a számomra a legfontosabb gondolat, hogy „a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Ez az én életfilozófiám is. Azt kívánom Miskolcnak, hogy élhető, zöld, még zöldebb várossá fejlődjön. A polgárok, az önkormányzat, az intézmények, a cégek óvják, védjék a természetet, a környezetet, mert meg kell utódainknak őriznünk. Miskolc már rálépett erre az útra. Zöldítés, energiaracionalizálás, energiahatékony berendezések alkalmazása. Azt kívánom Miskolcnak, hogy ezen az úton tudjon tovább fejlődni, és minden polgár, aki itt él vagy ide érkezik, egy biztonságos, élhető és kellemes környezetben tudjon itt boldog lenni.

Melyik polcon foglal helyet az elismerések között a Pro Urbe kitüntető cím?

A Pro Urbe díj egy rendkívüli elismerés számomra. Benne van a nevében is, hogy „a városért”. Az előbb elmondottak – úgy gondolom – visszatükrözik, hogy mennyire szeretem ezt a várost és ezt az országot. A városért én nem „dolgoztam”, hanem munkálkodtam, és ezt örömmel tettem. Éppen ezért ez a kitüntetés számomra még mindig egy felfoghatatlan nagy öröm, és nagyon büszke vagyok rá. Köszönöm az engem erre a díjra méltónak tartó jelölőknek és szülővárosomnak, hogy megkaphattam ezt az elismerést.

(A borítóképen: Pfliegler Péter: „A Pro Urbe díj egy rendkívüli elismerés számomra szülővárosomtól...”)