Miskolc egy igazi csoda

Miskolcot lehet szeretni, lehet átkozni, lehet dicsérni és bírálni. Mindezekhez mégis azoknak van meg igazán a joga, akik itt élik hétköznapjaikat, részt vesznek a város örömeiben és gondjaiban, és nem költöznek el innen az első borús felhőfoszlány láttán, hanem inkább azon kezdenek el gondolkodni, hol van az esernyő.

A nevezetes városnap

1909. május 11-e. Magyarország akkori uralkodója ezen a napon adott Miskolc városának címeres kiváltságlevelet. A városi közgyűlés 1993-ban döntött úgy, hogy a nevezetes napra emlékezve május 11. lesz Miskolc város ünnepe. Az idei ünnepnap adta az alkalmat arra, hogy itt élő, munkásságukkal a városhoz sok ezer szállal kötődő személyiségeket kérdezzünk meg arról, hogy miért és hogyan szeretik Miskolcot. Így alakult ki a kép…

Próbálja őrizni igazi értékeit

Miskolcon születtem és ide tértem vissza egyetem után, ami érzelmileg meghatározza a kötődésemet a városhoz. Régészként az első és az utolsó munkahelyem is a Herman Ottó Múzeum volt, de még nyugdíjasként is hívnak feltárásokra szakértőnek. Gyermekkoromtól a szerelmem a Diósgyőri vár, ami máig nem árulta el összes titkát, különösen a hozzá tartozó középkori uradalom rejt magában meglepetéseket. Már az első ásatásom is kapcsolódott a várat feltáró régész személyéhez. Akkor kaptam legelső önálló munkámat, a diósgyőri pálos kolostor feltárását. Mindig rengeteget utaztam, de a szülővárosomtól soha nem távolodtam el érzelmileg és hazavágytam. Miskolc azért különleges, mert nehéz körülmények között is próbálja őrizni az értékeit. Egy időszakban rásütötték az ipari város, acélváros bélyeget, jelleget. A lakosság teljesen kicserélődött és hatalmasra duzzadt, de mindezek közepette a helyi polgárság mégis túlélte a viharokat. A történelmi Avas és a Diósgyőri vár ebben fontos szerepet játszik. A település múltja az őskorig nyúlik vissza, aztán, mint mezőváros folyamatosan jelen volt a középkor folyamán. Ma is azt mondhatjuk, hogy ritka szerencsés hely, mert gyönyörű hegyei és folyói vannak.

Nem egyértelmű a város szeretete

„A kérdés egyszerre nehéz és könnyű, ahogy a város szeretete is. Miskolcban talán leginkább a többarcúságát szeretem. Azt, hogy történetileg felvidéki város, így jelen vannak benne a felvidéki városok fő alkotóelemei: a gazdag épített örökség, a szimbiózis a hegyekkel, az ipar város- és környezetformáló hatása.

Paradox módon azt is szeretem Miskolcban, hogy nem egyértelmű szeretni: szeretem a roncsolt városszerkezetet, mert egyszerre mesél a múltról és hordozza a jövő lehetőségét; szeretem a kicsit lepusztult homlokzatait, mert történetük és egyedi textúrájuk van; szeretem a ködös-esős időjárást, mert mindig máshogy festenek benne az ismerős helyek is; és szeretem, hogy a tömegturizmus nem érte el a belvárost, így megtehetem, hogy a főutcán kávézok a barátaimmal.

Mivel Miskolc még mindig nem egyértelmű turisztikai célpont, szeretem, hogy az idegeneknek a város kevésbé hirdetett arcait is megmutathatom, és így kicsit az ő szemükkel is láthatom a várost. Ez mindig új rétegeket tár fel és új kötődéseket eredményez.”

Mint a mágnes, visszahúzza

„Hogy miért szeretem Miskolcot, erre a kérdésre nehéz konkrét választ adni. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy képtelen voltam elköltözni innen, pedig voltak izgalmas és jó ajánlatok eddigi életem során. Bár jártam sokfelé a világban és Miskolcon belül is több helyen laktam, de Diósgyőrbe, mint a mágnes visszahúzott valami, s ez a valami már bizonyos vagyok benne, nem is enged. Ha számba veszem a miérteket, igen vegyes a kép: békés lakótelepi gyermekkor a hegyek ölelésében, az iskolai és baráti közösségek, amelyekbe keveredtem, a sokszínű kulturális élmény, a Bükk-hegység, ahová a barlangok, a táborok, az ösvények, mindig visszavárnak, feledtetve azt a sok rosszat is, amit a városi lét magával hoz. Lemondással jár miskolcinak maradni. Biztató kezdet után a legtöbbször egy újabb csalódás ér. De meggyőződésem, hogy megfizethetetlen az, amit mégis, a nehézség ellenére is nyújtani tud. Így hát marad az egyszer rossz, egyszer jobb elfogadása, a jobbító szándékú emberekkel közös sziszifuszi, kritikus teszegetés. Mert lehetne jobb, még jobb miskolcinak lenni, ha… De ez már egy másik kérdésre adandó válasz.”

Itt a barátokra is számíthat

„Miskolcon nőttem fel, tartalmas és emlékezetes gyerekkorom volt, nagyon szép élményeket őrzök erről a korszakról. Egyetemi tanulmányaimat helyben végeztem, az anyagtudományi karon szereztem a diplomámat. Élsportoló vagyok, azt csinálom, amit szeretek, megtaláltam a számításom: családot is itt alapítottam, három gyerekem van, szóval ideköt minden. Rájöttem, hogy ebben a közösségben a kapcsolati tőke szintén fontos és értékes. Mert az lehet, hogy máshol több pénzért dolgoznék, de a borsodi megyeszékhelyen számíthatok a barátaimra és az ismerőseimre. Nem olyan régen defektet kaptam, s nekem, mint úgymond ismert embernek, gyorsan megcsinálták, szóval az ilyen és ehhez hasonló esetek megkönnyítik az életemet. Harminchat éves vagyok, a hokit illetően még nem tudom, hogy mit hoz a jövőm, a sportágat azonban szeretett klubomnál akarom szolgálni.”

Elsősorban az otthont jelenti

„Miskolc elsősorban az otthont jelenti számomra. Itt születtem, ide jártam iskolába, felnőtt életem éveit, néhány év kivételével, itt töltöttem. Nagyon sok barát, ismerős mosolya köt ide. A város számtalan arca közül sok kedvencem van. Egy séta a Széchenyi utcán, egy limonádé a Szinva teraszon, egy tapolcai fagyizás, egy péntek esti borozás a városban, mind-mind a mindennapjaink részei. Látogatóként, évről évre az egész családdal részt veszünk a Kocsonyafesztiválon, a CineFesten vagy az éppen aktuális helyi programokon. A Borangoláson a családi pincénk minden alkalommal otthont ad egy-egy borászatnak. Próbálunk mi is egy színfoltja lenni a rendezvénynek, hozzájárulni ahhoz, hogy Miskolc megmutathassa az idelátogatóknak, hogy valóban egy klassz hely. Civil szervezetként, a Lady Lions Clubbal a helyi látássérültek életét próbáljuk segíteni, változatosabbá tenni. A programokon és a forrásgyűjtő akciókon való aktív részvétel, amikre a gyermekeim is szívesen elkísérnek, hosszú ideje részei az életünknek. Miskolc rengeteg jó tulajdonsága közül azt emelném ki végezetül, hogy azért is szeretem, mert egyszerre hordozza a nagyváros előnyeit, és a természet-közeli kisvárosi lét sajátosságait.”

Nyüzsgő, de mégis emberközeli

„A szülővárosomat, Miskolcot azért szeretem, mert rendelkezik a nagyváros előnyeivel, nyüzsgéssel, sokszínűséggel, viszont emberközeli és fókuszálásra, gondolkodásra alkalmas nyugodt közeget nyújt. Változatos és gazdag természeti és környezeti adottságainkat egyedülállónak látom. Gyerekszobám ablaka az Avas egyik legmagasabb pontján lévő tízemeletes nyolcadik emeletén volt és már akkor lenyűgözött a Miskolc adta különleges panoráma a Tokaji hegytől az Avasi kilátón, belvároson és Egyetemvároson át a Bükk hegységig. Ma pedig élvezem, hogy húsz perc kerékpározással is az urbánus környezetből elérjük a Bükki Nemzeti Parkot, nem is csoda, hogy erős kerékpáros kultúra alakult ki a területen. A helyi értékek és rendezvények közül az egyik személyes kedvencem a CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, ahol is minden év szeptemberében egy bő hétig a világ filmes gondolkodásának fősodrásába Miskolcon át csatlakozhatunk be. A sokat emlegetett miskolci lokálpatriotizmus pedig már messze földön híres kohézió a lakosok között, ez erős alapot ad városunknak a következő 111 évre is!”

Körbeölelnek minket a hegyek

„A város, ahol több mint negyven éve élek, számomra lassan az életemet jelenti. Megyebeliként ide jártam gimnáziumba, laktam kollégiumban, itteniek a legjobb barátaim. Az egyetemi évek alatt is hazajártam, hiába volt Budapest és az Arany Prága a tanulmányaim helyszíne, engem ide húzott vissza a szívem, mert tősgyökeres miskolci a férjem. Itt mentem férjhez és itt alapítottunk nagycsaládot, három gyermekünk azóta felnőtt lett és eddig három unokával ajándékozott meg. A megyei könyvtár és a múzeum között férjemmel szinte saját kezűleg raktunk „fészket” egy tetőtérben, ahová legjobb és legkedvesebb családi élményeim kötnek. Első és egyben utolsó munkahelyem, a könyvtár, ahol a munkatársakkal életem jelentős részét töltöttem, rengeteg jó élményben részesített, jó barátokat szerzett és többet tanultam itt, mint az iskolákban. Hiszem, hogy a város, ahol hetvenezer éve mindig szívesen éltek és élnek emberek, kultikus hely, ahol körbeölelnek bennünket a hegyek, a természet és a közös múlt, a hely szelleme. Ahogy a Szinva csordogál vagy sebesen fut, a múló idő is felértékelődik. Hálás vagyok a városnak, hiszen eddig is megkaptam mindent, „mit Miskolc adhatott”, a többi pedig ajándék…”

Van a városban valami erő

„Nem vagyok született Miskolci, 1976 óta élek itt. Ide köt a karrierem, a párom, gyermekeim és az utóbbi években már unokáim is. Munkaköröm, közvetlen barátaim és a sport révén nagyon sok ismerősre, barátságra leltem a városban. Nem kevés miskolci ember játszott nagyon fontos szerepet az életemben, fejlődésemben, akiknek örök hálával tartozom. Belaktam a várost az Avastól a belvároson át Berekaljáig. Szeretem a Bükköt, a város zenei és kulturális pezsgését. Szeretek sétálni a Népkertben, az Avasi pincesoron, a Vár körül de a Csanyikban is. Szeretek a Diósgyőrnek szurkolni. Van a városban valami megfoghatatlan erő, küzdés, kitörési vágy ami a mindennapi életben, sportban és a művészetekben is meghatározó élmény. Fiaim itt jártak iskolába itt végezték az egyetemet, itt alapítottak családot. Részei, sőt elindítói a Maradj Miskolcon mozgalomnak. Itt éltem meg sikereimet, küzdöttem meg kudarcokkal és nekibuzdultam újra. Itt adóztunk mindenkor az államnak, városnak és a közjónak. Családunk szerepvállalása és karitatív tevékenységünk is ide köt. A cég amelyet irányítottam tulajdonosaival, vezetőivel és munkatársaival ezer szálon kötődik a városhoz, és ma is elkötelezett Miskolcért. Tartozom ennek a városnak, Miskolchoz tartozom. Ez motivál, ezért szeretem Miskolcot.”

Ezt jelenti neki a csillámló sziklafal

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el…” – versek közt élőként ez a Radnóti részlet jut eszembe minduntalan Miskolcról. És annak is örülök, hogy „Itt ülök csillámló sziklafalon…” Mert jó, hogy itt született az Óda és ki lehet menni a Bükkbe és rá lehet csodálkozni erre a csodálatos környezetre. Vagy amikor „Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem…” Mert nekem az ősz így szép és itt szép Miskolcon és környékén. Szeretem a város épített örökségét, legyen az akár a Palotaszálló, vagy a Diósgyőri vár. És beleéltem magam már gyermekkoromban, hogy Szentiványi Jenő regényének „kőbaltás embere” itt, a Szeleta-barlangban talál hazát és itt védi meg otthonát a külső ellenségektől.”

Elszakíthatatlan szálak kötik ide

„Huszonnyolc évvel ezelőtt ilyenkor írtam alá a szerződést a Miskolci Nemzeti Színházhoz. Azóta ez a város otthonommá vált. Hamar befogadott, igaz, nekem sem volt idegen, hiszen édesapám révén sok Seres-rokon él Miskolcon és környékén. Az életem elsősorban a színházról szólt, de lassan belaktam a várost. Imádtam a Kossuth mozit, a Diósgyőri Várfürdő szaunáját. ’96-ban pedig a Semmelweis kórházban hoztam világra Hanna lányomat. Ezer, elszakíthatatlan szállal kötődöm ma már ide! Az évek során számtalan érdekességet tanultam a város múltjáról, hála Fedor Vilmosnak, Mikita Gábornak és még sorolhatnám azokat a lokálpatriótákat, akik megosztották velem ismereteiket. Ezt a tudást igyekszem továbbadni tanítványaimnak. Óriási izgalommal készültem az idén júniusban esedékes 20. Bartók Plusz Operafesztiválra is, ami nagy bánatomra elmarad. A kísérőprogramok szervezőjeként ez a fesztivál adott legtöbb alkalmat a miskolci közönséggel való személyes találkozásra. Csodás érzés a nézők szeretetét megtapasztalni, legyen az egy félszeg üdvözlés vagy meleg gratuláció, egy közönségdíj, egy antik táskákat tartalmazó karácsonyi csomag, vagy egy nekem ajánlott színdarab… Remélem, sokáig lesz még módom mindezt meghálálni, és a Miskolci Nemzeti Színház 200. születésnapját együtt ünnepelhetjük majd 2023-ban!”