Gönci Barackvirágok

2020.05.22. 17:00

Az ökobusszal remekeltek

Abaúji siker a Corvinus tehetségprogramjában, a gönci negyedikesek dobogós helyen végeztek.

Forrás: olvasói

Hatalmas sikert ért el a Gönci Barackvirágok csapata a FIT Kaland versenyen. A negyedikes diákok régiónkat képviselték a döntőben, és a jövő közlekedési járművét tervezték meg.

2015-ben indította útjára a Matthias Corvinus Collegium a Fiatal Tehetség Programját az általános iskolás korosztály számára, tudtuk meg Szalay László Páltól, Telkibánya református lelkipásztorától, akinek a kislánya is a csapat tagja. Mint mondta, az egyetemista és középiskolás diákok megszólítása után már az oktatás teljes palettájának kínálnak egyedi képzési lehetőséget. Harmadik éve, hogy meghirdetik a FIT Kaland elnevezésű csapatversenyt, ami idén az egész Kárpát-medencében tanuló 4. osztályos korosztály kreativitását állította kihívás elé.

Klímavédelmi akcióterv

– A versenyfelhívás témája a lehető legaktuálisabb: egy klímavédelmi akcióterv. A háromfordulós, 5 hónapon keresztül tartó verseny öt témakört érintett, amire három plusz egy fős csapatok jelentkezését várták. A robotika, a média, a környezettudatosság, a természettudományos kísérletek és a jövő közlekedése projektfeladatainak kidolgozása után kerültek ki a régiógyőztesek, akik megmérettettek a döntőben – jelezte Szalay László Pál.

Napelemes, légpárnás

Az egyik döntős csapat a miskolci régióból, Abaújból, a gönci Károlyi Gáspár Általános Iskolából került ki. Már az is meglepetés volt a fiataloknak, Dózsa Boldizsárnak (Telkibánya), Kopcsó Petrának (Gönc), Szalay Emma Zádorkának (Telkibánya) és felkészítő tanáruknak, Szalóczy Tibornak, hogy régiógyőztesként jutottak tovább.

A végső megméretés május 15-én, a járványhelyzetre tekintettel Zoomon keresztül zajlott. A hét csapat feladatát a korábbi fordulók munkáiból választották ki. A Gönci Barackvirágoknak a jövő közlekedési járművét kellett megtervezniük. A csapat egy ökobusz modelljét és működési elvét vázolta fel és mutatta be. A járművel a tömegközlekedés megújítását célozták meg. A buszt napelemes energiaforrás látja el, továbbá légpárnás, hogy a közutak állapota ne rontsa az utazási élményt. Ezentúl felhasználnák a Seebeck-effektust a jobb energiahatékonyság érdekében. A pécsi, a budapesti és kecskeméti csapatokkal osztozott a dobogós helyeken a gönci csapat. A Természetkalandorok, az Atomcsibék és a Tiszta Part mögött a Gönci Barackvirágok csapata a harmadik helyen végzett az országos próbatételen. Iskolájuk vezetősége és Miskolc polgármestere, Veres Pál is gratulált teljesítményükhöz, tette hozzá a lelkipásztor.

(A borítóképen: A Gönci Barackvirágok csapat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában