Zenész esküvő

2020.05.06. 11:00

Az „igen” megvolt, a többi ősszel

A zenekar két zenésze régóta készült az esküvőjére, de nem gondolták, hogy násznép nem lesz.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

A karantén ideje alatt kötött házasságot Csécsi Hajnalka és Viszlai Dániel, a Miskolci Szimfonikus Zenekar két zenésze. Hajnalka, akinek most már a hivatalos neve Viszlai-Csécsi Hajnalka az együttes csellistája, Dániel pedig a billentyűse. Természetesen nem násznép nélkül tervezték az esküvőjüket, de reménykednek abban, hogy ősszel bepótolhatnak mindent, ami most elmaradt.

Szűk családi körben

– Már tavaly februárban elkezdtük az esküvőnk szervezését. Lefoglaltuk a helyszíneket, egyeztettünk a különböző szolgáltatókkal, 85 rokont és barátot hívtunk meg. Úgy terveztük, hogy az esküvő hivatalos része a Zenepalota nagytermében lesz, hisz zenészek vagyunk, ebben az intézményben kezdődött a közös életünk. Amikor a járvány miatt meghozták a szigorú szabályokat, természetesen nagyon szomorúak lettünk, de arra gondoltunk, hogy ha már megvan az időpontunk és a szép ruhánk, akkor legyen meg a polgári esküvőnk. A tanúk a keresztszülők voltak, a ceremónián pedig csak a szűk családi kör vett részt, a szülők és a testvérek. Vittünk magunkkal szájmaszkot és kesztyűt is, a családtagjaink pedig jó messze ültek egymástól a polgármesteri hivatal dísztermében – mesélt a részletekről Hajnalka.

Meglepetés

Kérte, feltétlenül írjuk meg, hogy a rokonok és a barátok így is velük voltak, mert egy nagyon kedves meglepetésvideót készítettek nekik. Az összevágásban mindenki elmondta a jókívánságát Hajnalka és Dániel házasságkötése alkalmából.

A szertartásnak pedig így is megvolt a szépsége, mert meghitt és megható volt. Az ifjú pár az egyházi esküvőt és a lakodalmat őszre halasztotta, de tartanak majd a Zenepalotában egy házasságukat megünneplő ceremóniát is.

Dániel mindehhez azt tette hozzá, neki igazából nem jelentett problémát, hogy csak szűk körben mondhatták ki a boldogító igent.

– Nekem az volt a fontos, hogy férj és feleség legyünk, és hogy hordhassuk a gyűrűt. A lagzit és az egyházi esküvőt is el tudjuk halasztani, és ami most elmaradt, azt mind be tudjuk majd pótolni. A mostani esküvő emlékezetes lesz, és különlegesnek marad meg az emlékezetünkben. Így legalább minden évben két időpontot is tudunk majd ünnepelni – fogalmazott Dániel.

(A borítóképen: A boldog pár)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában