Pálháza

2020.04.08. 15:30

Több területet is megerősítenek

A leglátványosabb építkezésük a kisvasút végállomása.

Bódisz Attila

A turizmus, az egészségügy, valamint a helyi oktatás fejlesztése teszi ki a pálházi önkormányzat nyertes, kivitelezés alatt álló és tervezett fejlesztéseinek jelentős részét.

Szebeni Endre polgármester lapunknak elmondta: jelenlegi leglátványosabb építkezésük az önkormányzat és a művelődési ház szomszédságában látható kisvasút-végállomás, amely mintegy 120 millió forintból épült fel egy Sátoraljaújhely gesztorságával megvalósult, sikeres pályázat segítségével. Az épületben az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Pálházi Erdei Kisvasút végállomása, a buszváró, valamint egyéb kiszolgálóhelyiségek, sőt egy kerékpártároló is helyet kapott. A hivatalos átadással azonban még várni kell, hiszen a koronavírus miatt kialakult helyzetben gyakorlatilag nincsenek utasok, akik birtokba vehetnék az állomásépületet. Szebeni Endre hozzátette: a jelenleg a településen zajló fejlesztések közül kiemelkedik az egészségügyi beruházáscsomag, amely sokat javít majd a feltételeken.

Fél kilométer járda

A helyiek közlekedését segíti egy belügyminisztériumi pályázat segítségével megvalósult járdafelújítási program, amely során egy több mint 550 méter hosszú járdaszakasz kapott friss burkolatot. Erre 20 millió forintot költhetett a település – közölte a polgármester.

Beszámolt arról is: az óvoda új játszóparkot kap 5 millió forintból, az iskolában pedig a közelmúltban újították fel a konyhai eszközöket több mint 21 millió forintból. Szebeni Endre kiemelte: a beruházásokra kapott támogatásokat az önkormányzat 35 millió forinttal egészítette ki. Örömükre mindezt úgy sikerült megoldani, hogy ez a jelentős kiadás közben nem gátolta a működést. A pályázatokat részben Pálháza nyújtotta be, részben pedig a Hegyközi Területfejlesztési és Alapellátási Társulás, amelynek szintén a kisváros a központja.

(A borítóképen: A kisvasút új végállomása)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában