nyelvtanulás

2020.04.27. 07:00

Online lett a nyelvtanulás

Változtattak a nyelv­iskolák. Személyes találkozás hiányában az online térben folytatódnak az órák.

Apagyi Beáta

Forrás: ÉM

Gyors és zökkenőmentes volt az átállás, munkatársaik könnyen alkalmazkodtak a fennálló helyzethez – tudtuk meg Karsza Péterné Szalánczi Beátától, a Katedra Nyelviskola ügyvezetőjétől, egyben nyelvtanárától. Többek között ez tette lehetővé, hogy ugyanolyan magas színvonalon folytathatták a munkát.

Pozitív csalódás

„A tanulók részéről volt némi bizonytalanság, olyan 40 százalékuk határozott úgy, hogy nem veszi igénybe a szolgáltatást ebben az időszakban. Egy részük anyagi megfontolásból döntött, mások pedig úgy gondolták, az online órák nem hasonlíthatóak a kontaktórás képzéshez. A fennmaradó 60 százalék viszont ugyanolyan lendülettel folytatja tanulmányait, hiszen nyelvvizsgára, érettségire, felvételire készülnek és tisztában vannak vele, hogy a két-három hónap szünet, nagy visszalépést jelentene” – mondta.

„Bár kezdetben ódzkodtam a tanítás ezen formájától, ma már úgy gondolom, szívesen berendezkednék hosszú távra. Mivel a tanár és a diák is a gép előtt ül, így a kommunikáció nem lassult. A beírt szavakat, példákat a diák később is vissza tudja keresni. Egyes esetekben pont emiatt jobban, gyorsabban haladunk, növelni tudjuk a hatékonyságot. A házi feladatot is online küldjük és kapjuk, nincs több elveszett lap vagy fénymásolat. Élményszerű, színes órákat tudok tartani. Az már csak hab a tortán, hogy ezt a saját kanapémról vagy épp a teraszomról tehetem meg” – mesélte.

Szünetelnek a vizsgák

„A papíralapú vizsgák szünetelnek, a jelentkezés lehetősége azonban még mindig adott. Amint a helyzet és a szabályozás újból lehetővé teszi, a jelentkezés sorrendjét fogjuk figyelembe venni, tehát a korábban jelentkezők járulhatnak majd hamarabb a bizottságok elé. Emellett pedig az online vizsgáztatás metódusa is kidolgozás alatt van. Ha értesüléseink helytállóak, akkor legalább 4 vizsgaközpont nyújtott be akkreditációs kérelmet ezzel kapcsolatban, de tudomásunk szerint ezek elbírálására még várni kell. Mivel az online vizsgákon a vizsgahelyeknek nincs feladata, ezeket maguk a központok fogják lebonyolítani. Komoly szakmai kételyeim vannak arra vonatkozóan, hogyan lehet teljes mértékben kiküszöbölni az esetleges visszaéléseket, amelyekre korábban is számos alkalommal volt már példa. Egy azonban biztos, mégpedig az, hogy ez az új forma lehet az egyetlen megoldás azoknak, akiknek halaszthatatlanul vizsgára van szükségük a közeljövőben” – mondta el Karsza Péterné Szalánczi Beáta.

(A borítóképen: Nincs technikai akadálya a nyelvtanulás ezen formájának)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában