Felvételi

2020.03.24. 16:00

Sokat kell várni az eredményre

A diákok izgulnak, hiszen csak április végén tudják meg, melyik középiskolába vették fel őket.

Hegyi Erika

Március 13-áig zajlottak a középiskolai szóbeli felvételik, a szülők és diákok azonban csak április végén tudják majd meg, hogy felvételt nyert-e a tanuló valamelyik általa választott középiskolába. Miért ilyen hosszú a várakozási idő? – kérdezte lapunktól egyik olvasónk, aki bizonyára nagyon szeretné már tudni, hogy gyermeke hol folytathatja a tanulást a következő tanévben.

Dudás Imrétől, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesétől megtudtuk: még a koronavírus miatti digitális tanrend bevezetése előtt megtörténtek a szóbeli felvételik is. Csúszás csak ott lehetett, ahol valamelyik diák betegsége vagy egyéb problémája miatt pótfelvételit kellett tartani, de tudomása szerint ilyen nem történt. Pótfelvételi náluk is volt, azonban azt még március 13-a előtt meg tudták tartani.

Nagy zavar lenne

– Így mindenütt kialakultak a sorrendek, az iskolák meghatározták a felvehető létszámot, ezért nagy valószínűséggel a mostani, rendkívüli helyzet nem érinti a középiskolai beiskolázást. Március 19-én és 20-án a szülők még módosíthatták a tanulói adatlapokat. Ekkor még lehetett változtatni az iskolák sorrendjén, sőt rendkívüli esetben új tagozatot is meg lehetett jelölni, de csak abban az iskolában, ahová jelentkezett a tanuló, és csak akkor, ha az iskola ezt jóváhagyta. Az ország összes középiskolájának összes adata az Oktatási Hivatal győri feldolgozó központjába érkezik. Mivel a feldolgozás elektronikusan zajlik, lehet, hogy hamarabb is megszülethetne az eredmény, de valószínűleg azért hosszú a határidő, hogy ha valamilyen hiba csúszik a feldolgozásba, azt még ki lehessen javítani. Hiszen rendkívül nagy zavart okozna, ha egy gyerek megkapná az értesítést a felvételről, aztán kiderülne, hogy mégsem nyert felvételt – magyarázta Dudás Imre.

Hangsúlyozta: azonban megéri várni, hiszen a jelenlegi felvételi rendszernek óriási előnye, hogy a diákok több helyre is jelentkezhetnek. Ráadásul úgy, hogy mindegyik intézmény akként kezeli a felvételizőket, mintha oda jelentkeztek volna első helyre. A régi rendszernek az volt a hátránya, hogy a 2.-3. helyen már nem vették komolyan a diák jelentkezését. Tehát gyerekbarát felvételi rendszerről van szó, de meg kell várni, hogy az informatikai rendszer összefésülje az eredményeket és az igényeket, jelezte az igazgatóhelyettes.

Nem izgulnak

Kelemenné Andreának is ebben az évben felvételizett a fia. Három miskolci gimnáziumot jelöltek meg.

– Mivel az elsőként választott gimnázium rangsorában 17. helyen áll a fiam, valószínűleg felveszik oda. Azoknak okozhat komolyabb dilemmát a felvételi, akik a rangsor közepén vagy végén vannak, hiszen ők nem tudják, hogy előlük mennyien esnek ki, mert elsőként nem azt az iskolát jelölték meg – magyarázta Andrea. Hozzátette: ők nem izgulnak, hiszen bármelyik választott iskolába veszik is fel a gyereket, elégedettek lesznek.

(A borítóképen: Rajz felvételi a miskolci Zrinyi gimnáziumban| Fotó: ÉM-Archívum)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában