koronavírus

2020.03.12. 20:00

Rendkívüli intézkedések Miskolcon is

Bezárt a közösségi terek többsége és határozatlan ideig elmaradnak a rendezvények is.

Tajthy Ákos

Fotó: Vajda János

Az ország teljes területére nézve veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány szerdán. Ezt követően Miskolcon is összeült az operatív törzs, így szerda este Veres Pál polgármester több intézkedést is hozott. Döntés született többek között arról, hogy Miskolc tájékoztató kampányt indít, melynek keretében a polgármester felhívja a külföldről a napokban hazatérő miskolciak figyelmét, hogy megelőzés céljából telefonon jelentkezzenek be háziorvosuknál.

Zárva, elhalasztva...

A városvezető rendelkezett arról is, hogy határozatlan időre elhalasztják a Miskolci Nemzeti Színház, a Csodamalom Bábszínház, a Művészetek Háza és a Generali Sportaréna előadásait, rendezvényeit, valamint a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyeit, de bezárt a Béke és az Uránia Art Mozi is. Az önkormányzat által szervezett bel- és kültéri rendezvényeket (például a régiségvásárt) szintén elhalasztják.

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. azt közölte, hogy az általa szervezett koncerteket, színházi előadásokat, kiállítás-megnyitókat elhalasztják, megtartják viszont az amatőr művészeti együttesek foglalkozásait, amíg a hatóság erről másképp nem rendelkezik.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és fiókkönyvtárainak alapszolgáltatásai továbbra is igénybevehetők, ugyanakkor a közösségi programot, rendezvényt és a terembérletet is szüneteltetik. Preventív intézkedésként a telefonon és e-mailben történő hosszabbítások számát 4-re emelik.

A fürdők még nyitva

A miskolci fürdők – a megszokottnál is fokozottabb figyelmet fordítva a higiéniai és járványvédelmi előírásokra – egyelőre nyitva tartanak.

A polgármester arra kéri a miskolciakat, hogy az önkormányzati ügyintézést csak sürgős esetekben vegyék igénybe. Az Operatív Törzs döntése alapján a Petőfi utca 39. szám alatt található szociális osztály nem fogad ügyfeleket, sürgős esetekben a városházán van ügyfélfogadás, de kizárólag olyan ügykörökben, amelyek személyes megjelenést igényelnek. Minden egyéb esetben papíralapú, illetve elektronikus ügyintézés biztosított.

A Miskolc Holding Zrt., a MIHŐ Kft. és a MIVÍZ Kft. szintén arra kéri fogyasztóit, hogy a Miskolc, Szemere u. 5. szám alatt működő ügyfélszolgálatot lehetőség szerint telefonon, elektronikus úton, illetve online ügyintézéssel vagy postai úton, levélben keressék.

Folyamatosan üléseznek

Petruskó Norbert, a miskolci polgármesteri hivatal sajtómunkatársa azt mondta, a miskolci önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai a napokban készítettek egy járvány-megelőzési tervet, melyet a szerdai kormánydöntés értelmében aktiváltak, és a dokumentum alapján felkészülnek a további lépésekre, intézkedésekre.

- Az operatív törzs folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az újabb eseményeket, a kormányhivatallal és a katasztrófavédelemmel is folyamatosan tartják a kapcsolatot, és amennyiben újabb kormányzati intézkedésre van szükség, azzal összhangban, azoknak megfelelően jár el a város – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában