Folyamatos frissítés

2020.03.20. 11:30

Koronavírus: Nagy az összefogás megyénkben

A koronavírus-helyzet miatt napról napra új rendeletek lépnek életbe hazánkban.

Fotó: Ádám János

Borsod-Abaúj-Zemplén megye is felveszi a harcot a járvány ellen: járványkórházzá alakítják át az egyik miskolci intézményt, szájmaszkokat készítenek több településeken és önkéntesek segítenek az időseknek. Ne maradj le a nap legfontosabb híreiről!

20:00

Az időseket pontos tájékoztatással és gyakorlati segítséggel tudjuk támogatni.

A koronavírus a szépkorúakra jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért a legtöbb idősszervezet és -közösség a járvány idejére szünetelteti az alkalmait. Ezek közé tartozik a B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége is, amely irodájában átmenetileg nem fogad ügyfeleket, és közleményben kérte tagjait néhány fontos egészségügyi szabály betartására.

„A szövetség megyei szervezetének tagjai kísérjék figyelemmel és tartsák be az országos operatív törzs és a helyileg illetékes önkormányzatok intézkedéseit! Kerüljék azokat a helyeket, ahol sokan vannak, különösen a zárt tereket, a csoportos rendezvényeket és lehetőség szerint a tömegközlekedést! Ne érintkezzenek lázas betegekkel vagy olyan hozzátartozóval, aki köhög és tüsszög! Gyakran, alaposan mossanak kezet, szappannal és vízzel! Kerüljék a testi kontaktust: a puszit, ölelést és a kézfogást! Szellőztessenek sűrűn! Egyenek sok gyümölcsöt, zöldséget és vitamindús ételeket! Ha tüneteik vannak, például láz, száraz köhögés, izomfájdalom, akkor telefonon hívják a háziorvosukat, ne személyesen menjenek hozzá!” – olvasható a szervezet honlapján.


19:45

A megváltozott körülmények között is éli mindennapjait Szikszó.

Csendesen és rendben zajlik az élet a koronavírus-fertőzés árnyékában is Szikszón. Az önkormányzati és az egyházi fenntartású Bethánia Óvodában az ügyelet alatt három gyermeket vittek oviba.

Segítenek az időskorúaknak

Sváb Antal polgármester mindenkit nyugalomra intett, mint mondja: csak higgadtan és nyugodtan lehet ezt a helyzetet kezelni, a város mindent megtesz minden lakója és intézményei érdekében. A rendőrséggel, közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel szoros kapcsolatban állnak, a gyerekeket a saját érdekükben hazaterelik, ha az utcán látják. A boltokban és a gyógyszertárban is folyamatos az ellátás, így nincs szükség felvásárlásra.


19:00

Nagyüzemek, nagyobb gondok a védekezésben

Tiszaújváros és környéke járvány elleni védekezése bonyolultabb a nagyvállalatok jelenléte miatt.

A járványhelyzet miatt a Tiszaújvárosban működő nagyvállalatok is különleges intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni. A Jabil tiszaújvárosi gyára például a koronavírus-járvány megelőzése érdekében tett óvintézkedések részeként március 18-tól határozatlan ideig nem szervez nyílt toborzónapokat. Elmaradnak a megszokott csütörtöki állásinterjúk. A jelentkezéseket csak telefonon vagy elektronikus levélben fogadják.


16:55

Vigyázat, csalók járnak az önkormányzat nevében!

Magukat hivatalos szervnek kiadó ismeretlenek járják Miskolcot. Fehér ruhát viselnek, és az otthonokba próbálnak bejutni, mondván a koronavírus elleni fertőtlenítést végzik, ezért pedig pénzt kérnek a lakóktól. Erről lakossági bejelentést követően értesült a miskolci önkormányzat, mely szerkesztőségünkön keresztül is arra figyelmezteti a város lakóit, hogy körültekintően járjanak el, amikor idegent engednek be otthonukba.

Mint hangsúlyozzák, sem az önkormányzat, sem más hivatalos szerv nem végez hasonló tevékenységet és nem kér, nem fogad el semmilyen összeget!

A rendészet munkatársai minden esetben kék vagy zöld egyenruhát viselnek, mellkasuk bal oldalán a rendészet jelvénye látható. Az egyenruha jobb mellén hímzett névkitűző van, a rendész így érkezik, de csak azokhoz, akik előzőleg jelentkeztek az ingyenes zöld számon.

A rászoruló idősek díjmentesen hívhatják a Miskolci Önkormányzati Rendészet zöldszámát, a 06 80 46-00-46-ot, amely a nap 24 órájában elérhető.

A rendészet munkatársai csütörtök délután kezdték meg a 70 év fölötti idősek felkeresését, a látogatások folyamatosak.


16:37

Tiszaújvárosban a Prevenciós Bizottság irányítja a védelmet.

Rendkívüli változások és intézkedések egy rendkívüli helyzetben. Egy mondatban így lehet összefoglalni az elmúlt napok koronavírussal kapcsolatos eseményeit Tiszaújvárosban is.

Ahogy dr. Fülöp György, a város polgármestere fogalmazott: „Egy világméretű járvány érte el hazánkat és fenyegeti városunkat is, amely alapjaiban írja felül mindennapjaink megszokott ritmusát…”

Tiszaújvárosban – az országos intézkedésekhez igazodva –bezártak az iskolák, óvodák, a bölcsőde és a nagy létszámot befogadni képes intézmények, mint a művelődési központ, az uszodák, a sportközpont. Legutóbbi döntésként bezárták a városi játszótereket, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzésveszélyt. Ugyancsak határozatlan ideig nem lehet használni a város fitneszparkjait, a foci és kosárlabdapályákat.


15:33

Folyamatos egyeztetés és kapcsolattartás

A rendelési időkben a jövő héten történhet majd változás.

A Minap online élő adásában csütörötkön Petruskó Norbert, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője tájékoztatta a miskolciakat a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb helyi tudnivalókról.

A megyei kormányhivatal adatai szerint – a csütörtökig – összesen 24 fő volt lakossági karanténban. Igazolt koronavírus-fertőzöttről nem tudnak. A polgármesteri hivatal folyamatosan tartja a kapcsolatot a katasztrófavédelemmel és a kormányhivatallal és az egészségügyi intézményekkel.

A miskolci Semmelweis-kórház rendelőintézete a következő két napban a megszokott munkarendben üzemel, a rendelési időkben a jövő héten történhet majd változás – hangzott el a tájékoztatón. A kórházat járványkórházzá alakítják át ez a fekvőbeteg-ellátást érinti, a járóbetegeket nem. Utóbbiaknál továbbra is a sürgős, életveszélyes, maradandó egészségkárosodással fenyegetett betegeket látják el.

Kiemelt figyelmet fektetnek a daganatos betegek ellátására, itt nincsenek korlátozások. Péntektől szünetel a betegfelvétel az ideggyógyászati és a szülészet-nőgyógyászat osztályán. Az ellátás a megyei kórházban történik a továbbiakban. A védőnői szolgálatnál is igyekeznek minimálisra csökkenteni a személyes kontaktust igénylő ellátást.


15:19

Az eboltás is halasztható, bajban lehetnek a menhelyek!

Arról tájékoztatta dr. Bodnár Lajos, országos főállatorvos a Magyar Állatorvosi Kamarát, hogy a koronavírus járvány kapcsán kialakult helyzetre tekintettel további intézkedésig a hatóság nem fog szankcióval élni azon rendszeresen oltott ebek tartóival szemben, akik az évente esedékes veszettség elleni ismétlő oltást határidőig nem adatják be. Ez lényeges döntés, ugyanis a szervezett kötelező oltásokat éppen ezekben a hetekben tartották volna a legtöbb településen.

Közben a Borsodi Állatvédőrség arra hívja fel a figyelmet, hogy bajba kerülhetnek a menhelyek.

„Felhívnánk a figyelmét mindenkinek, az iskolák és óvodák bezárásával megszűnt a menhelyek maradékkal való ellátása! A felvásárlási láz elérte az olcsóbb kategóriájú tápokat is, a szervezetek nem tudnak venni élelmet a kutyáknak! Hamarosan nagyon nagy bajban lesznek! Aki csak teheti, gondoljon rájuk is, keressétek a környezetetekben lévő menhelyeket és vigyetek tápot, tésztát, rizst, bármit, amit fel tudnak használni!” – írják.


15:10

Miskolcon nincs ellátatlan háziorvosi körzet

A koronavírus járvány a miskolci háziorvosokat és házi gyermekorvosokat is kemény helytállásra készteti. Soltész Rudolf, a Háziorvosi Egyesülés igazgatója az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe.

„A megyeszékhelyen nincs ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. A háziorvosok – mivel az „első vonalban” tevékenykednek, fokozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének a rendelőkben, az egészségügyi szakdolgozókkal együtt. A 65 év feletti orvosokra ez még inkább érvényes, éppen ezért a Háziorvosi Egyesülés, a Praktizáló Orvosok Szövetségével (POSZ) és a Gyermek Alapellátásban Praktizáló Orvosok Szövetségével (GYAPOSZ) együttműködve megoldotta mindazok helyettesítését, akik ezt jelezték. Minden háziorvosi rendelőben jelen helyzetben maximálisan igyekeznek a szükséges ellátásokat és intézkedéseket meghozni, de a telefonon történő kommunikáció tízszeresére növekedett az utóbbi napokban! Kérem, szíveskedjenek ezt kellő türelemmel elfogadni, és ha nem sikerül azonnal egy-egy praxist elérni, ez csak az előbbiek miatt van.

A miskolci háziorvosok a kialakult helyzetet képesek egyelőre kezelni, és mindenkinek segítséget, egészségügyi alapellátást nyújtani. Reklamálásokkal, elégedetlenségekkel is találkozunk sajnos, de a jelen járványügyi helyzetben azonnali, soron kívüli ellátást csak az életveszélyes vagy maradandó egészségkárosodást feltételező helyzetekben lehet biztosítani, együttműködve a B.-A.-Z. Megyei Kórházzal.

Kellő türelmet kérve és feltételezve kérem a lakosság megértését és fegyelmezett viselkedést a továbbiakban is, hogy mindvégig eredményesen tudjanak a háziorvosok – szinte erőn felül, esetenként hiányos védő felszerelésben – teljesíteni a koronavírus-járvány körülményei között is.”


14:38

Átütemezik a kémény ellenőrzéseket

Szigorodtak a kéményseprés szabályai is a járványügyi helyzetre tekintettel.

A veszélyhelyzet elrendelése óta meghozott intézkedések az élet számtalan területére hatással vannak. Ezek közvetlenül nem érintik kéményseprőipari szerv működését, illetve a kéményseprői közszolgáltatást, azonban a helyzetre való tekintettel a szervezet is szigorúbb szabályok alapján jár el.

Kötelező ellenőrzés később

A katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve az ügyfelek és a szakemberek egészségének megőrzése érdekében a március 17-e utáni időszakra meghirdetett társasházi sormunkáit teljes ellátási területén felfüggeszti és átütemezi, vagyis a kötelező ellenőrzésekre később kerül sor. A katasztrófavédelem az elmúlt napokban számos, a munkavállalóit és a velük kapcsolatba kerülő állampolgárok védelmét szolgáló intézkedést tett, egyebek mellett a kéményseprőipari szerv működését, illetve a kéményseprői közszolgáltatást illetően is. A járvány miatt a szervezet szigorúbb szabályok alapján jár el. Az ügyfélszolgálatok előzetes jelzést követően fogadnak ügyfeleket, a katasztrófavédelem kéményseprőit érintő megrendelések és időpontfoglalások teljesítési időpontját pedig ahol lehet, átütemezik. Az ügyfelek és a kéményseprőink egészségének megőrzése érdekében a tevékenységet azokra az esetekre korlátozzák, ahol a ellenőrzési időpont megváltoztatására már nincs lehetőség, vagy halaszthatatlan fontosságú probléma merül fel.

Üzemzavar-elhárítás továbbra is

A március 17-ét követő napokra kiadott társasházi sormunka-értesítők tárgytalannak minősülnek, ezeket az ellenőrzéseket a katasztrófavédelem kéményseprői később, új időpontban végzik majd el.

Nincs változás a műszaki vizsgálatokat, vagy üzemzavar-elhárítást érintő megrendelések teljesítésében, és a kéményseprőipari nyilatkozatokhoz kötődő feladatok ellátásában. Ezeket a munkákat a kéményseprők továbbra is elvégzik.

Az ügyfélszolgálat működése zavartalan, de kérik, hogy a személyes ügyintézés helyett válasszák a 1818 9-1-es telefonos, a weboldalon regisztráció nélkül működő online, vagy más írásbeli ( BM OKF GEK, 1903 Budapest, Pf.: 314.; [email protected]) csatornákat.

A járvány miatt az általános udvariasság szabályai is megváltoztak, ezért a szakemberek kerülik a kézfogást, és védőeszközökkel – szájmaszk, védőszemüveg, és kesztyű viselésével –, valamint sűrű kézmosással és kézfertőtlenítéssel védekeznek a vírus terjedése ellen.


14:22

Piros lap az ajtón: itt házi karantén van

A lakhelyen történő járványügyi megfigyelés idején bizonyos szabályok betartása saját és mások egészségének megóvása érdekében kötelező. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed, ezért a tömeges járvány megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást. Ezért azokat a magyar állampolgárokat, akik potenciálisan fertőzöttek, hatósági házi karanténra kötelezhetik.

Kötelező előírások

Ez egy rendkívüli járványügyi intézkedés. A hatóság ilyenkor elrendeli, hogy a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személy 2 hétig az otthonában köteles tartózkodni és vendéget nem fogadhat. A bejárati ajtóra ilyenkor köteles egy hatósági feliratot („piros lapot”) kiragasztani, amely arra figyelmeztet, hogy a lakásban olyan ember tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt van.

A járványügyi megfigyelés alá helyezett személy a megfigyelés időtartama alatt a kijelölt területet nem hagyhatja el, másokkal csak a fertőzés megakadályozását biztosító rendszabályok betartásával érintkezhet. Köteles betartani mindazokat az előírásokat és együttműködni azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásában, melyeket az egészségügyi hatóság a járvány megakadályozása érdekében ír elő és tesz meg, továbbá köteles a következő szabályokat betartani:

  • A járványügyi megfigyelés időtartama alatt otthonában köteles tartózkodni, azt nem hagyhatja el. Otthonában vendéget nem fogadhat.
  • Köteles saját használati tárgyait, háztartási eszközöket (tányér, pohár, evőeszköz stb.), textíliát (ruhanemű, törölköző, ágynemű, konyharuha stb.) használni, azokat otthonában tisztítani és tárolni.
  • Szükséges egészségügyi ellátás esetén köteles a kezelőorvossal/ügyeletes orvossal előzetesen egyeztetni.
  • Légúti tünetek (láz, köhögés, légszomj) megjelenése esetén köteles azonnal a háziorvost vagy ügyeletes orvost értesíteni és a tőle kapott utasításoknak megfelelően eljárni.
  • Az átadott figyelmeztető feliratot köteles a tartózkodási helyének bejárati ajtaján elhelyezni.
  • Amit lehet

    Az országos tisztifőorvos ajánlása alapján a hatósági házi karanténra kijelölt személynek a háztartási szemetet dupla zsákba helyezve kell a szemetesbe tenni. Postát, áruszállítót fogadhat, az ajtóban átveheti a küldeményt, mert ezek az esetek nem számítanak szoros kontaktusnak. Ugyanígy átveheti az ajtóban egy hozzátartozójától az ételt is, amit hoztak neki. Aki ilyen karanténban van, és az ellátását nem tudja megoldani, az önkormányzattól kérhet segítséget.

    Bűncselekményt követ el

    Aki járvány idején az elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályait megszegi, bűncselekményt követ el.


    14:15

    A „Koronavírus – Segítsünk egymásnak! – Miskolc” csoportban a tagok száma kétezer felett.

    Nyilvános csoportot indított útjára dr. Alakszai Zoltán, a miskolci Fidesz–KDNP képviselőcsoport vezetője. A Koronavírus – Segítsünk egymásnak! – Miskolc csoporthoz a cikk megírásáig 2066-an csatlakoztak.

    Folyamatos növekedés

    „A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet mindannyiunktól önmérsékletet kér, és egyben arra ösztönöz, hogy segítsünk egymáson! ” – olvasható a leírásban.

    – Úgy látom, hogy a bajban a miskolciak jól vizsgáznak összefogásból. Az volt a cél, hogy legyen egy platform, ahol össze tudjuk gyűjteni az igényeket és a felajánlásokat. Gyors, ütemes a növekedés – magyarázta a kezdeményező. – Nagy öröm számomra, hogy két és fél nap alatt több mint kétezer főre nőtt a csatlakozott tagok száma.


    13:59

    Helyi adók: a hónap végéig nincs késedelmi pótlék

    Késedelmi pótlék nélkül lehet befizetni a helyi adókat az eredeti, március 16-i határidő helyett március 31-ig Miskolcon – erről Miskolc jegyzője rendelkezett. Az intézkedés az iparűzési adót, a gépjárműadót és az építményadót érinti.

    Mint ismert, a helyi adókkal kapcsolatos csekkeket a megszokott időponthoz képest valamennyi megyeszékhelyen néhány napos késéssel postázták. Ennek az volt az oka, hogy a gépjárműadóval, építményadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszer, amelyet nem az önkormányzat, hanem a Magyar Államkincstár működtet, túlterheltség miatt nem tudta időben ellátni a feladatát.

    A késedelmi pótlék összegét a központi rendszer automatikusan számítja ki, kiszabására jogszabályok kötelezik az önkormányzatot, ezek módosítása pedig jelen pillanatban kormányzati hatáskör. Miskolc önkormányzata azonban a kialakult járványhelyzetre tekintettel kezdeményezte, hogy tolják ki a pótlékmentes befizetés határidejét, ami így az eredeti, március 16-i időpont helyett március 31-re módosul. Eddig a határidőig mindenki késedelmi pótlék nélkül fizetheti be a helyi adókat.


    13:36

    Ózdi játszóterek: lezárva

    Újabb szigorító intézkedést vezetett be Ózd polgármestere. Janiczak Dávid pénteken a közösségi oldalán jelentette be, hogy a település valamennyi játszóterét lezáratta a koronavírus elleni védekezés, és az elmúlt napokban tapasztalt emberi magatartás miatt.

    - Sokan nem értették meg, hogy ne menjenek közterületre, ezért kénytelenek voltunk az összes játszóteret lezárni – jelentette ki Janiczak Dávid. – A hintákat beszállítottuk az ÓVI telephelyére, az eszközöket körbe szalagoztuk, sőt figyelmeztető táblákat is kihelyeztünk az érintett területekre. A játszóterek mellett a Városközpontban található szabadtéri fitness park sem használható a továbbiakban.

    Arról még múlt héten, önkormányzati válságértekezleten döntöttek, hogy a helyi piacot is bezáratja a város, szombaton szünetel az árusítás.

    Nyári menetrend

    Csütörtöktől a helyi buszközlekedés rendszere is megváltozott: a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a helyi autóbuszjáratok a nyári tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek, valamint az autóbuszjáratokon a kötelező első ajtós felszállási rendet is felfüggesztették.


    13:30

    A szociális gondozók és segítők a továbbiakban is látogatják a házi segítségnyújtást igénybe vevő időseket – az összes időskorú száma mintegy 950 a településen –, de a vírusfertőzés megelőzése érdekében szájmaszk és gumikesztyű viselése mellett végzik munkájukat. Személyes tanácsadás kérésével hétfőtől csütörtökig kereshetik a humánszolgáltató központot 8–12 óráig az intézmény előtt kihelyezett útmutatások alapján. „Az intézményben a munkavégzés zavartalanul folyik, problémáikkal keressék munkatársainkat” – hívta fel a figyelmet Siposné Horváth Anita polgármester.


    13:00

    A miskolci Heiner Levente negyedéves orvostanhallgató a Semmelweis Egyetemen. Az elsők között jelentkezett önkéntesnek.

    – Tizennégy éve élek első típusú diabétesszel. Versenyszerűen párbajtőröztem, korosztályos válogatott is voltam. Aztán az egyetemre való felkészülés felülírta a versenyszerű sportolást. De azóta is sportolok. Falmászás, squash, kajakozás, búvárkodás. Jó voltam matekból, jó a térlátásom. Kiskoromban műszaki pályára készültem. Az emberekkel való törődés viszont az életem része. A középiskola utolsó négy évében vált számomra teljesen egyértelművé, hogy az orvosi pályát választom a családi hagyományokra való tekintettel is – mondja magáról Heiner Levente.


    12:31

    Deniz a következő gondolatokat írta legújabb számához:

    „A dal hirtelen született, aztán gondolkodtam rajta, hogy van-e arra szükség, hogy publikáljam, hiszen már biztos mindenkit nyomasztanak a ránk zúduló hírek. Viszont ez egy olyan téma, ami fontos és talán nem is lehet elégszer beszélni róla. Senkit nem akarok még jobban nyomasztani, ez pusztán egy figyelemfelhívás, hogy maradjunk otthon, mert világjárvány van, és a legfontosabb a megelőzés, hogy minél hamarabb túl jussunk ezen. Mert túl fogunk!”


    12:00

    A falu lakóinak ellátására textilmaszkok készítését kezdte el az alsóberecki önkormányzat. Emriné Bajnok Zita polgármester elmondta, a lakosságot is szeretnék megvédeni attól, hogy bármilyen betegséget átadjanak egymásnak, a vírusnak ki legyenek téve.


    11:00

    A kormányhatározat értelmében a koronavírus-veszély miatt kialakult helyzetben a szociális étkeztetésben részt vevők – gyermekek és a hetven év felettiek – ellátása a területileg illetékes önkormányzat dolga. Veres Pál, Miskolc polgármestere közleményben tudatta, hogy megoldották a zökkenőmentes ellátást.


    10:09

    A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést

    Ülést tart a 19 megye és a főváros védelmi bizottsága a mai nap folyamán annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkáját összehangolják, segítsék. A védelmi bizottságok is nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a lakosság tartsa be az Operatív Törzs ajánlásait, és kerüljék a társas érintkezéseket a járvány továbbterjedésének lassítása érdekében.

    A megyei és fővárosi védelmi bizottságokat a kihirdetett veszélyhelyzetben azért hívták össze, hogy az Operatív Törzs által megszabott területi feladatok ellátását támogassák, az emberek életének és egészségének megvédésében részt vevő szervezetek – ezen belül különösen a kormányhivatalok népegészségügyi szervei, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat – működését koordinálják, a szervezetek közötti információ-áramlást segítsék. A védelmi bizottságok elnökei a kormánymegbízottak, tagjai többek között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség megyei vezetői, a megyei és fővárosi tisztifőorvosok, a megyei jogú városok polgármesterei és a megyei közgyűlési elnökök, Budapesten a főpolgármester. Az üléseken részt vesznek a járási hivatalok vezetői is, mint a helyi védelmi bizottságok elnökei, továbbá állandó meghívottak a mentőszolgálat megyei képviselői is.

    Az üléseken áttekintik a védekezésben részt vevő állami szervezetek működését. A védelmi bizottságok emellett többek között ellenőrzik a településeken házi karanténba helyezett személyek ellátását, feltérképezik a magukat önállóan ellátni nem képes személyeket, az egyedül élőket, hajléktalanokat. Ellenőrzik, hogy a polgármesterek a településeken ellátási kötelezettségüknek eleget tesznek-e. Felmérik a rendszeres, kúraszerű kezelésre szorulókat, és támogatásukat szükség szerint megszervezik. Ellenőrzik továbbá, hogy a megye, illetve a főváros minden nevelési és közoktatási intézményében megoldották-e a közétkeztetést, valamint a gyermekfelügyeletet, melyek kötelező önkormányzati feladatok. A védelmi bizottságok emellett számba veszik az illetékességi területükön működő karitatív szervezeteket, az önkéntes szervezetek képességeit. A feladatok végrehajtásába bevonják a helyi polgárőrséget, a falugondnoki hálózatot és a járási ügysegédeket is.

    Szükség esetén a fertőzésgyanús betegek mintavételezésével kapcsolatos szállítási feladatokban is segítséget nyújtanak az Országos Mentőszolgálatnak a védelmi bizottságok.


    10:08

    Az intézkedések célja, hogy a jelenleg a Semmelweis tagkórházban ellátott betegek biztonságának és folyamatos ellátásának garantálása mellett 2020. március 23-ra felálljon egy olyan egészségügyi ellátó egység, amely kizárólag a Covid-19 vírus okozta járványveszély megelőzésére, illetve a megbetegedettek ellátására áll rendelkezésre. Az ágazatpolitikai vezetők részéről az intézkedés célja egyfelől a Covid-19 vírus által nem érintett betegek ellátásbiztonságának kiépítése, másfelől a betegségben érintett páciensek ellátásának speciális, magas szakmai színvonalon történő biztosítása.


    09:00

    Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke üdvözölte a döntést, és kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy „időben érkeztek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései, amelyek egyben szükségesek is voltak, mert már most látható egyes ágazatok mélyrepülése a koronavírus okozta gazdasági helyzetben”.

    Mint fogalmazott, a hitelekkel kapcsolatos moratórium majd minden vállalkozásnak segít, mert a hitel ma a gazdasági fejlődés egyik fontos eszköze, amelyet nagyon sok vállalkozás vesz igénybe.

    „A kárt szenvedő gazdasági ágazatok megsegítése ilyen helyzetben elengedhetetlen feladat, és a kormány eddigi intézkedései összhangban vannak azzal a javaslatcsomaggal, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara dolgozott ki erre a helyzetre.” Mint ismert, a nagyon súlyos gondokkal küzdő szektorok között az első helyen áll a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, de a sport és a kulturális szolgáltatók, illetve a személyszállító vállalkozók is érintettek. Őket segíti, hogy június 30-ig a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedik, a munkavállalók járulékát pedig jelentősen csökkentik, nyugdíjjárulékot például nem kell fizetniük, az egészségbiztosítás díja a minimumra csökken. A válságágazatokban a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani, és a bérleti díjakat sem lehet megemelni. A fél év végéig elengedik a turizmusfejlesztési hozzájárulást is.


    08:00

    A bezárás március 17-től határozatlan ideig tart. A vadaspark megjegyzi azt is: ezen időszak alatt az állatkert munkatársai természetesen a megszokott módon gondoskodnak az állatkert lakóiról. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark honlapján és Facebook-oldalán is beszámolnak majd az állatok körül zajló eseményekről.


    Az elmúlt napok cikkei az alábbiakban olvashatóak:

    Kapcsolódó cikkek:

    (A borítóképen a Járványkórház a Semmelwis Kórház és Rendelőintézete látható)

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában