Gépmonstrum érkezik

2020.03.02. 14:00

Éjszaka „támadnak” a szörnyek

Újabb extrém méretű szállítmány érkezik a MOL épülő új üzemébe, a három szerelvényből és számos kísérő autóból álló konvoj három éjszaka alatt teszi meg az utat Budapestről Tiszaújvárosba.

Fotó: Tóth István

A kolonnák uszályon érkeznek a XIII. kerület Cserhalom utcai kikötőbe, innen indul a három túlméretes szerelvény március 2-án 23 órakor. A konvoj az autópályát elkerülve, alsóbbrendű utakon haladva, három éjszaka alatt teszi meg a közel 200 kilométeres utat. A legnagyobb rakott szerelvény 38 méter hosszú, 5,5 méter széles, 5,75 méter magas és 162 tonna súlyú – tájékoztatta szerkesztőségünket a szállítást végző a Bau-Trans Kft.

Áramtalanítanak, bontanak

Mint közleményükben írják, az extrém magas és széles darabok biztonságos szállítása gondos előkészítést igényelt. Az útvonalon található légkábeleket a szerelvény magassága miatt, ahol lehetett megemelték, ahol erre nincs lehetőség, ott átszerelik, ami miatt esetlegesen egy rövid időre szünetelhet a szolgáltatás. Budapesten a kijelölt útvonalon egy kereszteződésben a villamos felsővezetékét áramtalanítani kell, ezért ezen a szakaszon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Jelzőlámpás kereszteződésekben ugyancsak meg kellett emeltetni a jelzőlámpákat, illetve néhol át kell szerelni. További munkát ad, hogy az utak mentén az űrszelvénybe belógó fák gallyait le kell metszeni. Emellett közúti jelzőtáblákat kell eltávolítani, a konvoj áthaladása után pedig visszahelyezni, egyes körforgalmaknál a szalagkorlátot is le kell bontani ideiglenesen. Vasúti átkelők esetén is feszültségmentesítésre lesz szükség.

Mindezen munkák miatt a gépszörnyeket az áram- és a távközlési szolgáltató szakemberei mellett szakkísérők és két rendőrautó is kíséri mindhárom éjszaka során. Így 20-25 ember vesz részt a projektben.

Tíz centivel az út felett

A szállítás előkészítését, az engedélyeztetést, a szükséges bontási és helyreállítási munkák megszervezését, valamint a szerelvény kisérését a Bau- Trans Kft. végezi. A szállításhoz szükséges fuvareszközöket a Bau-Trans Kft. és anyavállalata, a Felbermayr Transport und Hebetechnik GmbH bocsátja rendelkezésre.

A szállítást THP mélybölcsős pótkocsival és speciális mélybölcsős pótkocsikkal végzik. A THP pótkocsi speciális, modulokból épül fel, az adott szállítási feladathoz van összerakva: tengelyenként 8-8 kerékkel rendelkezik és a tengelysúlyokat hidraulikus rendszer segítségével egyenletesen osztják el. A mélybölcsős pótkocsi speciálisan kialakított padlózata lehetővé teszi, hogy a szállítmány nagyon alacsonyan, mintegy 10 centiméterre az úttest fölött haladjon.

A Magyar Közút 2019 végén készített egy videót, amelyben bemutatják, hogyan közlekedik egy 310 tonnás monstrum a hazai közutakon.

Nem sokkal előtte pedig a „kistestvér” is úton volt, erről szintén készítettek egy videós anyagot, ami technikailag talán még érdekesebb részét mutatja be egy ilyen komplex szállítmányozási feladatnak.

Az útvonal

1. éjszaka – 2020. március 2.

Budapest, Cserhalom utcai kikötő – Petőfi forrás (indulás: 23.00)

2. éjszaka – 2020. március 3.

Petőfi forrás – Emődi körforgalom (indulás: 19.00)

3. éjszaka – 2020. március 4.

Emőd – Tiszaújváros (indulás: 19.00)

(A borítóképen: Egy korábbi gépszörny tart Tiszaújvárosba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában