ikonikus kémény

2020.03.06. 16:20

Drónvideón a BÉM kémény robbantása

Pénteken délután 2 órakor robbanás rázta meg Sajókeresztúr mellett az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű ikonikus kéményét, és az építmény összeomlott.

Szaniszló Bálint

Fotó: Vajda János

Szó sincs szabotázsakcióról, a robbantás – amelyet a ECM Clean Kft. rendelt meg – a bontási munkálatok része volt. A tervek szerint ugyanis a társaság huszonegyedik századi járműipari beszállítói központot épít az egykori BÉM területén. A 10 milliárd forintos beruházás alapkövét közel két évvel ezelőtt helyezték el.

A mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveztek. Akkor azt írtuk, hogy a termelés 2019-ben indul el, és 352 új munkahelyet teremt.

Az üzem gyártási kapacitásának felfutásával évi mintegy 8 milliárd forint árbevételt terveztek, mondták, hogy az üzem a térség egyik legjelentősebb munkáltatója lehet. A 2019-es indulásból nem lett semmi, talán a mostani kéményrobbantás egy pozitív fejezet kezdetét jelzi a BÉM igencsak regényes történetében.

(A borítóképen: Az összeomló kémény)

 

Kapcsolódó cikkünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában