Borsod-Abaúj-Zemplén

2020.03.28. 09:30

Az ajándékunk: digitális Észak-Magyarország

A családon belül egyszerre többen is olvashatják a lapot.

Forrás: Pixabay/illusztráció

Egy hónappal ezelőtt kevesen sejtették, hogy mindennapi életünk ilyen mértékű fordulatot vesz. A koronavírus okozta járvány hatására minden megváltozott. Aki teheti, otthon marad, onnan követi a híreket. Többet olvasunk, keressük az információt, a hiteles forrásokat.

Köszönjük minden olvasónknak, hogy kitartanak mellettünk a járvány idején is, azt, hogy nekik nap mint nap továbbra is az Észak-Magyarország a fő információforrásuk. Ezért is szeretnénk megajándékozni most minden előfizetőnket.

A járvány, a veszélyhelyzet ideje alatt ezentúl minden Észak-Magyarország-előfizető díjmentesen, ajándékként kapja tőlünk nyomtatott újságja mellé a lap digitális számát, melyet egy előfizetéssel két digitális eszközön tud elérni. Így a családon belül egyszerre többen is olvashatják az Észak-Magyarországot, és a lapot szükség esetén az interneten keresztül is bárhonnan elérhetik az új szolgáltatáson keresztül. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a hírportálon – az erre a célra kialakított felületen: boon.hu/napilap – beírják az előfizetés megkötésekor megadott nevet és az előfizetői azonosítószámot (a számlán szereplő ügyfélkódot). Ez a mi ajándékunk, mi ezzel tudjuk a veszélyhelyzet idején segíteni önöket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában