Állatvilág

2020.02.29. 16:00

Szomszéd a farkas, a hiúz

Ismeretterjesztő videókampány indult a nagyragadozókkal való együttélésről.

Detzky Anna

Az utóbbi pár évben megnövekedett a farkasok száma a Bükk hegységben, ezért fontos, hogy mi emberek is alkalmazkodjunk az új helyzethez.

„Becslések szerint nagyjából 17 ezer farkas, 17 ezer medve, 9 ezer hiúz és 1250 rozsomák él Európában. Ahol emberek és nagyragadozók osztoznak egy adott területen, ott kialakulhatnak konfliktusok. Ezért indult európai videókampány a LIFE EuroLargeCarni­vores projekt keretében arról, hogy miként tudnak emberek együtt élni Európa-szerte a nagyragadozókkal. A kampány 32 rövidfilmje közül négy hazai jó példákat mutat be” – olvasható a WWF sajtóközleményében.

„A videók olyan szakembereket mutatnak be, akik nagyragadozók mellett tevékenykednek, és lehetségesnek tartják az együttélést” – mondta Patkó László, a WWF Magyarország nagyragadozók programjának vezetője.

Tiszteljük az erdőt!

A szakemberek közül ketten lapunknak is elmondták a véleményüket.

– Az a tapasztalatom, hogy a lakosság egyelőre tájékozatlan a nagyragadozókkal kapcsolatban. Javaslom, hogy akit érdekel a téma, rendszeresen kirándul, vadászik vagy állattartó, az vegyen részt a tájékoztató előadásokon és lakossági fórumokon – ajánlotta Haluska István, komlóskai erdész, vadász, juhtenyésztő. – Erdőgazdálkodóként azt látom, hogy a farkasok jelenléte hasznos lehet az erdő élővilága szempontjából. A táplálékállataik éppen azok a növényevők, a muflon és a szarvas, amelyek ha túlzottan elszaporodnak, nagy károkat tudnak okozni az aljnövényzetben. Állattartóként azonban fontosnak tartom az óvintézkedéseket. Nem hagyhatjuk a nyájainkat szabadon, villanypásztor és őrzőkutya nélkül. Vadászszemmel pedig tudatosítani kell, hogy a farkasok jelenléte befolyásolja a vadállomány mozgását. A túrázóknak saját biztonságuk érdekében mostantól komolyabban kell venniük néhány alapszabályt. Szürkületkor már ne kiránduljanak, és ne vigyenek magukkal kicsi gyereket és kutyát az erdőbe. Ha farkaskotorékot látnak, ne fogdossák a kölyköket, hanem távolodjanak el tőlük! A falkával pedig kerüljék a kontaktust, különösen, ha éppen esznek, ne is fotózzák őket!

Védjük állatainkat!

Szép Ábrahám vadgazda mérnök, a Kuvasz-Őr Program vezetője az erdő közelében élő állattartóknak adott tanácsokat.

– Lehetőleg éjszakára zárt építményben tartsuk a haszonállatainkat. Olyan helyen legeltessünk, ahol legalább ötsoros villanypásztor veszi körül a területet a pásztor és akár két őrzőkutya jelenléte mellett. Ez többletköltség, de a Bükki Nemzeti Park pályázatot írt ki villanypásztor vásárlására az adott térségben, illetve a Kuvasz-Őr Program kuvaszkölyköket biztosít a haszonállattartóknak. A kutyáink biztonságát elősegíti, ha sétáltatáskor pórázon vezetjük, és megneveljük őket annyira, hogy hívószóra visszajöjjenek. Ha mégis farkastámadás ér egy nyájat, akkor a Bükki Nemzeti Parknak 24 órán belül bejelentést kell tenni, mert az azonosításhoz friss minták szükségesek – tájékoztatott a szakember.

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában