síntörés

2020.02.03. 14:00

Síntörés miatt lassított egy kicsit a villamos

Eltört a sín, ezért kellett lassítania a villamosoknak a sétálóutcán.

Tajthy Ákos

Már nem látható a sebességkorlátozást jelző tábla

Fotó: Kozma István

Csak lépésben haladhatnak a villamosok a hét közepe óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) épülete mellett. A villamosvezetők persze nem jókedvükből döntenek így: a lassításra élénk sárga tábla figyelmezteti őket.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) lapunknak elmondta, az átmeneti sebességkorlátozás bevezetésére azért volt szükség, mert a Széchenyi utca 107. szám előtt kedden délután eltört a sín. Hozzátették, sebességkorlátozás bevezetése nem okozott menetidő növekedést és fennakadást a villamosok közlekedésében.

Érdeklődésünkre a közlekedési cégnél elmondták, a miskolci villamospályán ezen kívül van még egy további síntörés a Thököly Imre utca megállóhelynél. – A két meghibásodást az időjárás függvényében a lehető leghamarabb javítani fogjuk első körben ideiglenes megoldással, később pedig véglegesen – tették hozzá.

Valóban: a sétálóutcán szombatról vasárnapra tűnt el a sebességkorlátozást jelző tábla, a helyszínen jól látszott: az ideiglenes javítás elkészült. Az MVK válaszában leszögezte: a javítást követően a villamosok ismét a megengedett sebességgel közlekedhetnek az érintett szakaszon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában