Miskolc

2020.02.16. 16:00

Regisztrálni kell a civileknek

A több forrás érdekében kellene a megyénknek egy képviselő.

Horváth Imre

Évente több, mint 7,7 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) Ez az az összeg, amely a fel nem ajánlott adó egy-százalékokból jön össze, és szintén a civilekhez kerül, csak ezt már nem közvetlenül az adózok ajánlják fel, hanem a NEA döntései alapján osztják szét a benyújtott pályázatok között.

Hármas feladat

A NEA stratégiai döntéshozó testülete a tanács és emellett van öt szakmai kollégiuma, amelyekhez a pályázatokat nyújtják be a szervezetek. Ezekben jelenleg egyetlen képviselője sincs megyénknek, ami meg is látszik az elnyert összegeken – tudtuk meg Palik Zoltántól, a miskolci Civil Információs Centrum (CIC) vezetőjétől. Pedig van olyan megye – amely felül van reprezentálva tagokkal – ahová jelentős része érkezik a támogatásnak, míg Borsod pár százalékkal részesül csupán.

A tagok mandátuma idén lejár, így választásokat tartanak. A szakmai kollégiumokban kilenc tag van, hatot delegálnak a minisztériumok, míg hármat választanak a civil szervezetek közvetlenül. Mivel választások öt évente vannak, így nagyon fontos lehet, hogy sikerüljön megyénkből tagot, tagokat bejuttatni az alaphoz. Ez pedig nem csak a pályázatokért való lobbi szempontjából érdekes, hanem az információhoz jutás szempontjából is, teszi hozzá Palik Zoltán.

– Hármas feladatot várnánk a képviselőktől, hogy nyerjünk több pályázatot, jussanak el a pályázókhoz a megfelelő információk, illetve, hogy járuljanak hozzá, hogy ez a rendszer ésszerűbb legyen – magyarázza a CIC vezetője. Jelenleg már több jelölt van, de még a jelölési folyamatnak sincs vége, ahogy a civil szervezetek regisztrációs határideje sem járt le. Február 19-éig ugyanis minden bejegyzett helyi, területi és országos civil szervezetnek lehetősége van arra, hogy jelezze részvételi szándékát a választáson, illetve jelöltet állítson. A bejelentkezés az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül történik. Az EPER-t a szervezetek jelentős része a NEA-pályázatok kapcsán már ismeri.

Fontos lehet, hogy minél több borsodi civil szervezet regisztráljon be, majd menjen el szavazni, így ugyanis nagyobb az esélye, hogy a megyei jelöltet, jelölteket betudják juttatni a kollégiumokhoz. A választás két fordulós lesz (a pontos időpontja még nincs meg), az elsőben a beregisztrált szervezetek képviselői a kormányablakokban szimpátia alapján szavazhatnak az ország összes jelöltjére. Tetszőleges számú jelöltre lehet szavazatot leadni – akár az összesre is.

Második forduló

A CIC azt javasolja, hogy legalább két jelöltre szavazzanak a megyénkből és egyre a régióból. Az első kör után egy héttel jön a második forduló, ahol már csak azok maradnak versenyben, akik a szimpátiaszavazáson legalább tíz százalékot értek el. Itt már csak három voksot lehet leadniuk a szervezet képviselőinek. Ekkor már mindenképpen a helyi jelöltekre való szavazásra buzdít Palik Zoltán, aki bízik benne, hogy a nagyobb szervezetek segítik majd a kisebbeket, hogy bejussanak a kormányablakokba szavazni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában