Miskolc

2020.02.22. 11:00

Konferencia a közlekedés fejlesztési lehetőségeiről

A szakmai programnak másodszor ad otthont Miskolc.

Tajthy Ákos

„A magyar közlekedés helyzete az EU-ban” – ez a címe a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) kétnapos konferenciájának, amely csütörtökön kezdődött a City Hotel Miskolc épületében.

Az aktuális dolgokról

A programot dr. Hinfner Miklós, a KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozatának elnöke nyitotta meg, aki emlékeztetett, a konferencia nagy múltra tekint vissza, hiszen idén már huszonnegyedik alkalommal hívták össze a szakma jeles képviselőit, hogy megvitassák aktuális problémáikat.

Holnapy László, a Miniszterelnöki Kormányiroda főosztályvezetője köszönetet mondott a megyeszékhelynek, hogy idén is vendégül látja a programot. Beszédében hangsúlyozta, a közlekedéspolitikában „azok a szabályzórendszerek vannak elsődleges helyen, amelyek a versenyképességi szempontokat igyekeznek megfelelően kezelni, így természetesen a fejlesztési források elosztásakor is ezek vannak meghatározó szerepben”.

Veres Pál, Miskolc polgármestere úgy fogalmazott, Miskolcnak komoly elismerés az, hogy a konferencia szervezői visszatértek a városba.

– Azt gondolom, hogy ez üzenet is abban a tekintetben, hogy Miskolcnak is jelentős közlekedésfejlesztési elképzelései vannak: elég csak az Y-hídra gondolni, mely a következő években épül meg, de fontos célunk az intermodális csomópont kialakítása, reméljük, ehhez megkapjuk majd a megfelelő támogatást. Terveink között szerepel, hogy komoly logisztikai fejlesztéseket hozzunk a városba, hiszen Miskolc nem csupán a megye, de az egész régió központjaként kell, hogy működjön – tette hozzá a városvezető.

(A borítóképen: Veres Pál a rendezvényen | Fotó: Ádám János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában