Farkas helyzet

2020.02.19. 08:00

Kirándulhatunk, de azért a szabályokat be kell tartani

A természetüknek megfelelően viselkedtek a kutyára „támadó” farkasok.

Farkasok. Ember elleni támadásukról nincs hazai adat

Forrás: shutterstock

Pontosan úgy reagálták le a farkasok a kutyával való találkozást a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén található magánerdőben, ahogy az a természetükből fakad.

Ahogy vadászni szoktak

Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának vezetője azt mondja, nem lehet kijelenteni, hogy a farkasok el akarták-e ejteni a kutyát – ami előfordulhat, ugyanis a nagyragadozó étrendjén szerepel az eb is –, ebben az esetben inkább csak azt akarták megmutatni, hogy „ki az úr a háznál”. De ha tényleges támadásról lett volna szó, azt nem ússza meg a kutya sérülés nélkül.

A múlt héten megírtuk: február 9-én délután, egy Füzér melletti magánerdőben az erdész ellenőrző sétáján volt golden retriever kutyájával, amikor egy bokros rész megkerülése után a kutya 60-70 méter távolságra került tőle, és szembetalálkozott négy farkassal. A kutya odament a ragadozókhoz, azok rátámadtak, az eb menekülőre fogta. A farkasok mintegy húszméternyire az embert is megközelítették a kutyát követve, de az erdész elriasztotta őket.

– A farkasok pont úgy hajtották a kutyát, ahogy vadászni szoktak, hárman utána, egy elölről próbálta elvágni az útját. Ennek ellenére sem biztos, hogy el akarták ejteni, ugyanis végül komolyabb sérülés nélkül megúszta az eb, az egyik lábát húzta kicsit, ahol megfogták – magyarázza Rózsa Sándor. – Azt régóta tudjuk, hogy itt élnek a Zemplénben, az Aggteleki-karszt területén a farkasok, ahogy a Bükkben is. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén harminc egyedet sikerült azonosítani a kameracsapdák képei alapján. Ennél többen is lehetnek, de az is elképzelhető, hogy már kevesebben vannak az elhullások, elvándorlások miatt – tette hozzá.

A farkasok szaporodásának ugyanis maga az élőhely területi nagysága, a táplálékbázis mérete is gátat szab, ugyanakkor a civilizációs és más hatások is érik őket. Így a szakemberek találtak már autó által elgázolt nagyragadozót, szopornyicában, Aujeszky-kórban elpusztult egyedet is.

Európa más területein, ahol jelen vannak – ahogy régen hazánkban is –, pontosan tudják, hogyan kell együtt élni a nagyragadozókkal, nálunk most újdonságként hat, hiszen az elmúlt 10-15 évben telepedtek tartósan meg a megyében újra.

Kerüljük el!

– Nem kell aggódni ezentúl sem, nyugodtan menjenek az emberek kirándulni. Az erdőbe látogatók számához képest elenyésző számú esetről tudunk, amikor farkassal találkoztak és nem érezték magukat biztonságban. Ember elleni támadásról nincs hazai adat. A farkas alapvetően elkerüli az embert, és ezt javaslom a kirándulóknak is. Ha előfordulna, hogy meglátják az állatot, ne próbáljanak közelíteni hozzá – hangsúlyozta a szakember

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában