Miskolc

2020.02.26. 20:30

Kiengedték a vegyipar szellemét a palackból

Harmadik alkalommal rendezték meg a Vegyipari Pályaorientációs Napot a Miskolci Egyetemen.

Bájer Máté

A program célja, hogy a régió általános és középiskolás diákjai megismerhessék a vegyipart mint szakmát, életpályát, és találkozzanak a környék meghatározó vegyipari cégeivel. Amellett, hogy kézzel fogható tapasztalatokat szereztek, betekintést nyerhettek az iparághoz kapcsolódó továbbtanulási és karrierlehetőségekbe is. Játékos és közérthető formában tanulhatták meg, hogy a kémia nem valamilyen megfoghatatlan tudomány, hanem maga a körülöttünk lévő világ.

A régióban nagy szükség van vegyipari szakemberekre. Ezt bizonyítja, hogy a három nagy vegyipari cég – amelyekkel a pályaorientációs napon is találkozhattak a diákok – támogatásával 2019 őszétől elindult a vegyészmérnök alapszak a Műszaki Anyagtudományi Karon.

A rendezvényt szerdán tartották az egyetem Díszaulájában. A gyerekek játékos sorversenyeken, filmbemutatókon, Kahoot-teszteken és érdekes kísérleteken keresztül ismerkedhettek meg a cégekkel, illetve az egyetem három műszaki karának az iparághoz kapcsolódó képzéseivel.

- A mérnöki lét egyik legfontosabb kérdése, kíváncsi-e az ember: ha elszánt vagy és kellőképpen érdeklődő az már fél siker – hangoztatta Dr. Mende Tamás egyetemi docens, a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánhelyettese, aki magára vállalta a rendezvény kötött részének levezénylését. – A diákok minden kísérletet meg tudnak nézni közelről, ez pedig sokszor adhat plusz motivációt: vannak olyan hallgatóink, akik ezen a rendezvényen találkoztak először a vegyiparral, és az itt ért hatások segítettek nekik a pályaválasztásban.

Dr. Mende Tamás szerint a természettudományokat élményalapú tapasztalatokkal lehet legjobban testközelbe hozni.

- Körülbelül ötszázan érkeztek az idei programra. Ezek a diákok biztonságos környezetben próbálhatnak ki különböző érdekes, látványos kísérleteket: összeöntenek két folyadékot, amiből hatalmas hab lesz, megnézhetik, hogy a mágnes miként tudja cseppfolyós nitrogén segítségével lebegtetésre bírni az anyagokat, kisebb robbantásokat végzünk, sőt, a vállalkozók megtapasztalhatják milyen, ha lefagyasztjuk a kezüket. Összefoglalva színes-szagos dolgokkal próbáljuk a vegyipar felé terelni a diákokat.

A jelenlevő cégek asztalainál akadtak látványos bemutatók és kreativitásra ösztönző feladatok is: például készíthettek slime-ot a diákok – ami a játékpiacon népszerű termék –, lufikat fújhattak fel szódabikarbónával és ecettel vagy a periódusos táblázaton szereplő vegyjelekből kellett minél több szót kirakniuk.

Dr. Mende Tamás maga is mutatott néhány izgalmas kísérletet. Először egy gyúlékony folyadék különböző égési folyamatit szemléltette: a nagyobb felületű tartályban görögtűzként lobbant el az anyag, míg a kisebb edényben olimpiai lángként égett. Ezután – 200 fokos cseppfolyós nitrogénbe öntött forró vizet, ami robbanásszerűen párologtatta és lökte felfelé a hideg nitrogént.

(A borítóképen: Vegyipari pályaorinetáció | Fotó: Ádám János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában