jótékonyság

2020.02.09. 19:00

Jótékonysági bált rendezett a Vöröskereszt

A rendezvény bevételét a rászoruló családok megsegítésére fordítják.

Pap Gyula

Fotó: Vajda János

Ötödik alkalommal szervezte meg jótékonysági farsangi bálját a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezete szombaton a miskolctapolcai Panoráma Étteremben. A bál fővédnökei voltak Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Varga Andrea Klára Miskolc alpolgármestere.

Dr. Breitenbach Géza, a Vöröskereszt megyei szervezetének elnöke megnyitója után az országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta: a Vöröskeresztről mindenkinek az adománygyűjtés, a véradás és az elsősegély oktatás jut eszébe.

– Meggyőződésem, hogy ezzel a munkájával a Vöröskereszt hozzájárul az egymásra való figyelem, a szeretet és a szolidaritás kultúrájához – fogalmazta meg.

Miskolc alpolgármestere arról beszélt: maga is a szociális szférából érkezett, mely sok szálon kötődik a Vöröskereszt munkájához. Tapasztalata szerint az ezekben együttműködő kollégák közössége komoly erőt jelent – hangsúlyozta az alpolgármester.

A rendezvény bevételét a rászoruló családok megsegítésére fordítja a humanitárius szervezet: húsvétkor tartós élelmiszercsomagot oszt elsősorban fogyatékos gyermeket nevelők számára. Idén a mintegy 600 ezer forintból 150 családot segítenek – tudtuk meg Duberné Dunaveczki Évától a Hajléktalanokat Gondozó Központ vezetőjétől, a bál főszervezőjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában