szóbeli

2020.02.24. 10:00

Felvételi: ez elég nagy stressz

A Herman Ottó Gimnázium igazgatója különösen a kicsiket, a tízéves felvételizőket sajnálja.

Hegyi Erika

Fotó: Ádám János

Az általunk megkérdezett diákok szerint a középiskolai felvételi jó nagy stresszt rak a diákok vállára, de belátják, hogy valahogy el kell dönteni, ki melyik iskolában folytassa a tanulást. A Miskolci Arany János Általános Iskola és AMI nyolcadikosai már javában készülnek a szóbelire, hiszen a központi írásbelin túl vannak.

Mata Márk a Herman Ottó Gimnáziumot választotta, matematika tagozatra szeretne bejutni. Az írásbelit a Földes Ferenc Gimnáziumban írta, és elégedett a szerzett pontokkal, mint fogalmazott, az elvárásainak megfelelő lett az eredmény.

– A matematikát 33 pontosra írtam meg, ez nem rossz, körülbelül ennyire számítottam. Úgy gondolom, a szóbeli valamivel könnyebb lesz, mint a központi írásbeli volt, legalább is úgy érzem. Én szóban egyébként is jobb vagyok. Az iskola honlapján fent vannak a témakörök, amiből készülni kell, és mintafeladatokat is tettek fel. Ezeket mind megoldottam – sorolta Márk.

Azt is elmondta, hogy bár stresszes a felvételi, de valahogy fel kell mérni a diákok tudását. Kedvence egyébként az algebra, szeretne valamilyen számolós feladatot kapni a racionális számok világából.

Középmezőnyben

Fekete Balázs a Fráter György Katolikus Gimnáziumba készül angol vagy magyar tagozatra. Az írásbelin szeretett volna több pontot szerezni, de nagyon izgult, és végül is csak egy pár ponttal lett rosszabb, mint amire számított.

– A matek ment gyengébben, most olyan középmezőnyben vagyok a rangsorban. Sokat készülök a szóbelire, a Fráterben is van felkészítő és az iskolánkban is. A felvételi második része sem lesz könnyű, hiszen magyarból, angolból, matekból és hittanból is számot kell adni a tudásomról. Véleményem szerint stresszes a felvételi, nekem jobb lenne, ha csak szóbelit rendeznének – árulta el lapunknak Balázs.

A szóbeli felvételi sikeréhez a középiskolák is igyekeznek megadni minden segítséget. Madarász Pétertől, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatójától megtudtuk, ők minta-feladatsorokat tettek közzé a honlapjukon. Ezek megmutatják a szóbeli vizsga struktúráját és nehézségi fokát. A szóbelin minden diáknak biztosítanak felkészülési időt, majd szóban kell számot adniuk tudásukról. Itt azonban nem elég csak megoldani például a matematikafeladatot, hanem el is kell tudni magyarázni a megoldás menetét. A 8 osztályos képzésre jelentkezők magyarból és matematikából felvételiznek, a többiek pedig abból a tantárgyból, amelyik tagozatra jelentkeztek. A spanyol két tannyelvű képzés szóbeli felvételije különleges, mert mivel az általános iskolások még nem tanultak spanyolt, nyelvtani logikából és magyar nyelvtanból kapnak kérdéseket.

Ők még picik

– A szóbeli más jellegű, mint a központi írásbeli felvételi volt, és nem lehet kijelenteni, egyik vagy másik megy könnyebben a diákoknak. Van, akinek az írásbeli a kedvezőbb, mások szóban tudják magukat jobban eladni. Megmondom őszintén, hogy a negyedikeseket, akik 8 osztályos képzésre jelentkeznek, mindig sajnálom a szóbelin, hiszen ők nagyon picik még ahhoz, hogy bemenjenek a háromfős bizottság elé, és számot adjanak tudásukról. Azt szoktam mondani, hogy ha engem tízéves koromban ilyen helyzetbe hoztak volna, akkor lehet, hogy a nevemet sem tudtam volna elmondani. De sajnos muszáj legalább két mérést végezni, hogy a sorrendet fel tudjuk állítani. De még így sem biztos, hogy meg tudjuk állapítani, ki lesz alkalmas megugrani azokat az akadályokat, melyeket a gimnázium követelményrendszere támaszt feléjük – fogalmazott Madarász Péter.


Szóbeli után eredmények

A szóbeli felvételiket február 24-e és március 13-a között szervezik a középiskolák. A vizsgák megszervezésére minden középiskola legalább három napot köteles kijelölni. Az ideiglenes felvételi rangsort április 8-áig kell a középiskolák vezetőinek továbbítaniuk az Oktatási Hivatal részére. Az ideiglenes rangsor alapján készül el a végleges lista. Ennek határideje április 23-a. A központi írásbeli felvételit január 19-én írták a diákok. Ezen a nyolcosztályos képzésre jelentkezők érték el a legjobb eredményt az Oktatási Hivatal adatai szerint.

Kapcsolódó cikkek:

(A borítóképen Fekete Balázs és Mata Márk – készülnek a középiskolai felvételi újabb fordulójára )

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában