ulti verseny

2020.02.05. 17:00

A vándorserleget csak bőcsi viheti haza

Hatodik alkalommal mérték össze tudásukat a helyi ultisok.

Bájer Máté

A verseny győztesei

Az ultit az egyik legösszetettebb kártyajátékként tartják számon. Akár sportágként is tekinthetünk rá, hiszen a Magyar Ultiszövetség számos versenyt szervez, amelyeken a szabályokat is egységesítette. A jó ultis jó stratéga is egyben, hiszen a játékhoz szükséges a logika, a gyors gondolkodás és az összjáték is, ám mindenek előtt a türelem a legfontosabb.

A bőcsi Tekepályán öt asztalnál tizenöt versenyző mérte össze a tudását a hatodszor megrendezett Ulti Bajnokságon.

– Ez a mostani igazából a tavalyi esemény pótlása volt: ultis barátunk, Bodnár Gusztáv halála miatt toltuk el akkor, kegyeleti okokból – meséli Bükki István, a bőcsi Ulti Klub elnöke, aki azt mondta, hogy az éven a 2020-as versenykiírásra is készülnek.

Csak bőcsi kaphatta

– Az egész napos rendezvény megnyitóján elhangzottak a szabályok és a díjazások feltételei. A vándorserleget, melyet az első helyezett nyert, csak bőcsi vihette haza. Amennyiben nem bőcsi lett volna, akkor a második és így tovább – tudósított az eseményről Ujlaki István alpolgármester. – Akik már több, mint két éve ultizók, ultis pólót kaptak, melyben a megmérettetés alatt játszottak. Az eredményhirdetést követően finom ebéddel kedveskedtek a szervezők, melyet Sashalmi László főzött.

A versenyt és a vándorkupát Tóth László nyerte, míg a második és harmadik helyen Nagy Attila és Sterbinszky Ernő végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában