leépítés

2020.01.15. 11:30

Remy: vége a leépítésnek

Az év végén kapott szárnyra a hír, hogy a BPI Group Hungary Kft. dolgozókat bocsát el.

Nagy-Hankó Krisztina

Régóta beszélték, hogy a Miskolcon húsz éve működő BPI Group Hungary Kft. létszámleépítést hajt végre. A közel 200 fős leépítésről nagyon sok találgatás és a dolgozók által keltett szóbeszéd keringett a városban. Azonban a cég is reagált a hírekre. A valós információkat első kézből szerettük volna megtudni, ezért kerestük meg Orosz Tamást, a BPI Group Hungary Kft. (korábbi nevén Remy) gyárigazgatóját, aki az alábbiakat mondta el.

Előzetes egyeztetés

„A cég 1999-ben indította el tevékenységét Miskolcon, mintegy 70 fővel. A termelés hamar felfutott, így folyamatosan tudtuk növelni a létszámot, mely 2014 környékén mintegy 350 főben stabilizálódott. Ezt követően a miskolci gyár központi funkciót is kapott, ezért is vált szükségessé a kapacitás, valamint a létszám gyorsabb növelése. Így érte el 2018-ra az üzem és a központi irányítás összlétszáma az 500 főt. Reagálva az autóipar változásaira 2019-ben az európai vezetői csapat felülvizsgálta a teljes gyártási stratégiát, az eladási mutatókat. A cél a magyar és a tunéziai gyártóegységekben a gyártás optimalizálása, a miskolci és a belgiumi elosztóközpontok, illetve a német telephely összevonása, ezenfelül pedig az értékesítés, a marketing, az ellátási lánc és a vevőszolgálati területek fejlesztése volt” – tette hozzá a gyárigazgató.

„A stratégia végrehajtásának részeként a miskolci gyár esetében a szervezetet és a létszámot már 2019 végén az új stratégiához igazítottuk” – folytatta Orosz Tamás. Ez azt jelenti, hogy a meglépett és bejelentett létszámkorrekción túl további változást nem tervez a vállalat. Még egy lépcső van hátra, hiszen van az állományban mintegy 30 dolgozó – ők részei az összesen 159 fős leépítésnek –, akik ismerik a munkaviszony megszűnésének tényét, de még segítik a cég munkáját, ugyanakkor a leépítés ezzel befejeződött.

„A szakszervezettel és az üzemi tanáccsal még a döntés előtt hatékony kétoldalú kommunikációt folytattunk, melyben az ő segítségüket is kértük a stratégia ránk nézve negatív hatásának csökkentésében. Ennek az eredménye, hogy az első körben közel 200 dolgozót érintő akció a közös gondolkodás hatására 159 főre csökkent”.

A gyár nem zár be

„Minden munkatársat informáltunk a változásokról. Köszönhetően a városban vagy a környéken lévő vállalatokkal kötött együttműködési megállapodásnak, szinte minden kollégának, akinek megszűnt a munkaviszonya, segítséget tudtunk nyújtani a további elhelyezkedéshez a környező cégeknél. Többen választhattak is a munkahelyek közül. Ez az összefogás példaértékű” – hangsúlyozta az igazgató. „Meg vagyunk győződve arról, hogy a cég jövője kedvezőbb lesz. A gyár továbbra is több mint 300 Borsod megyei munkavállalót foglalkoztat Miskolcon, az európai vezetés továbbra is elkötelezett a város mellett, számít az itteni magas kompetenciára és stabilitásra.”

A híreket cáfolandó Orosz Tamás hozzátette, a gyár nem zárja be kapuit, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy, a Remynél eddig teljesen új termékkör, a féknyereg felújítása is elindult az elmúlt időszakban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában