Állás

2020.01.13. 19:00

Megpályáztatják a cégvezetői posztokat

Hét vezetői posztra a jelenlegi igazgatók is pályázhatnak.

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Hét tagvállalat vezetői posztjára írt ki pályázatot a Miskolc Holding Zrt., a pályázati kiírásokat pénteken tették elérhetővé többek között Miskolc város, a Miskolc Holding honlapjára, valamint a Profession állásportálra. A kiírás a közlekedési vállalat (MVK Zrt.) vezérigazgatói, a Miskolci Városgazda Kft., a miskolci vízmű (Mivíz Kft.), a Mirend-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft., a távhőszolgáltató Mihő Kft. és a miskolci strandokat üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetői posztjait érinti. Nem írtak ki a pályázatot a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. élére, oda nemrégiben neveztek ki új ügyvezetőt Varga Zoltán személyében.

Veres Pál polgármester megválasztásakor azt ígérte, hogy mindenkivel együtt szeretne dolgozni, így sokakat meglepett a pályázati kiírás. A döntést a Miskolc Holding Zrt. igazgatótanácsa így indokolja sajtóközleményében: „a polgármester már a kampány alatt is átláthatóságot, transzparenciát ígért, megválasztása után is ez az egyik legfontosabb irányvonal munkájában. Ennek jegyében történik a miskolci tagvállalatok vezetőinek pályáztatása/ újrapályáztatása is. A Miskolc Holding Zrt. vezetése úgy véli, hogy a beérkezett pályázatok ismeretében lehetőség nyílik átgondolni, megfontolni, kinek a vezetésével tud hatékonyabban és szakmailag megalapozottabban tovább működni az adott társaság.”

A jelenlegi vezetők is

A közleményben hangsúlyozzák, nemcsak külső pályázókat várnak, hanem a belső körből és a jelenlegi vezetők is pályázhatnak. Úgy látják, a kiírás lehetőséget teremt arra, hogy a munkavállalókat jobban megismerje a holding új vezetése. A kívülről beérkező pályázatok esetében pedig új szakmai elképzelések, módszerek kerülhetnek előtérbe, fogalmaznak.

A pályázatok beérkezésének határideje január 31-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában