Létező emberek, indokolt jó érzések, boldog mosoly

Lehet, nem is az a jó kérdés: milyen volt az év, bár a képek részben ezt is megválaszolják: volt ok a derűre. És miért is ne lehetett volna. Az élet – már csak ilyen – erre is szolgált megfelelő alkalmakkal. És dolga volt ott valakinek, akinek erre is volt szeme. Szóval, talán inkább így kellene, az eredeti kérdést a minőségre is kiterjesztve: hogyan történt meg velünk 2019. Hogyan éltük át?

Közük lesz egymáshoz

Bujdos Tibor fotói parányi részt mutatnak az érzések egy évhez köthető világnagy halmazából: létező emberek indokolt jó érzéseit.

Önfeledtséget, mosolyt. Ahogyan egyszer csak embereknek közük lesz egymáshoz – hozzáérnek a másikhoz. Megszületik a kapcsolat. Értelmet nyer közös térben és időben létezni: magyar katonának lenni Hunyady Sándor színművében. Kipörgetni a másikat a rendhagyó Diótörő-előadásban. Magasba emelkedni a diákigazgató választáson, megtartva a többiek kezében.

A kisfiú és a kislány keze egymás homlokán a fesztiválon: bizalmas-játékos mozdulat érezni a másikat. Te. Én. Mi.

Együtt birtokba venni a zenét a trombitással a tónapon: egyszerre épül bele a pillanatba a figyelem és a felszabadultság, az elmesélhető dolog zsánere. Élet, kép – életkép.

Az öröm sokfélesége – motorozni a játszótéren. Ajándékot kapni karácsonyra: a boldogság és a kisfiú ráismerése, hogy ez vele esett meg. Belelátni a büszkeséget is. A kép nem csinálmány, így hozta a sors: tiszta gyermeki öröm, megosztható bárkivel, megosztható a fotográfussal. Pontos ábrázolás – az arcon szétfutó mosolya belevisz a távoli helyzetbe, a tanúi leszünk a számunkra ismeretlen valaki örökre emlékezetes karácsonyának.

Mások érzéseit látni – ez is lehet az értelme a képnézésnek. Nem muszáj, de lehet tovább gondolni, magunkra például – talán éppen erre próbál szelíden rábeszélni ez a válogatási is: minek örültünk, mikor és milyen helyzetben engedtük meg, hogy csak legyünk: élvezzük az életet.