koronavírus

2020.01.30. 11:30

Gyorsan terjed a vírus

A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Magyarországon nincs koronavírus-járvány.

Nagy-Hankó Krisztina

Szájmaszkkal is lehet védekezni a kórokozók ellen

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A hatóságok nem tudnak fertőzött betegről és mindent elkövetnek azért, hogy megvédjék a járványtól az embereket. A kormányhivatal folyamatos kapcsolatban áll a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és amennyiben indokolttá válik, haladéktalanul megteszik a szükséges intézkedéseket a fertőzések megelőzése érdekében – áll a közleményben.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 televíziócsatorna „Most” című műsorában nyilatkozott az ügyben. Elmondta, hogy jelentési köztelezettséget írtak elő az egészségügyi szolgáltatóknak. A koronavírus tünetei, klinikai képe hasonló a szezonális influenzához, felső- és alsó légúti tünetekkel, magas lázzal jelentkezik. Minden évben előfordul, hogy koronavírus fertőzést is tapasztalnak. A Kínában terjedő azonban egy egészen úgy fajta vírus. Nemzetközi kutatók nagy számú csoportja foglalkozik a járvány megállítási lehetőségeivel és a védőoltás kifejlesztésével. A Nemzeti Népegészségügyi Központnak van egy speciális laboratóriuma Budapesten, ami a ritka vírusokat is kezeli. Szükség esetén be tudják azonosítani pontosan a vírus szerkezetét a hozzájuk érkezett mintából. Az országos tisztifőorvos hozzátette, hogy a szezonális influenza kellős közepén vagyunk, ezért az alapvető higiénés szabályokat egyébként is be kell tartani. A kórokozó szervezetbe jutása egyebek mellett megelőzhető gyakori kézmosással. Mindezek mellett sokat segíthet még a szájmaszk használata is – ezt már dr. Dienes István háziorvos mondta. A vírus terjedése valóban gyors, egy hét alatt elérte Európát, bár csak néhány esetet regisztráltak. Természetesen komolyan kell venni és eszerint kell eljárni. Ha a rendelőben gyanús esettel találkozik az orvos, annyit tehet, hogy megkérdezi, járt-e külföldön a páciens, érintkezhetett-e a fertőzött kínai területen élőkkel. Ha igazolódik a gyanú, akkor a beteg fogadására fel vannak készülve a megyében, hiszen a kórházban jól működik a fertőző osztály – hangsúlyozta a háziorvos.

Tudják, mi a dolguk

A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház Semmelweis tagkórházának osztálya az ország hét infectologiai centrumának egyike. Az elkülönítést igénylő fertőző betegek tartoznak hozzájuk. El kell látniuk az újszülött kortól, az időskorú betegekig mindenkit. A többi osztály szakorvosaival a beteg állapotától konzíliumokat tartanak. Az ÁNTSZ-el is napi kapcsolatban vannak. A fekvőbetegek felvételére két elkülönített váró és vizsgáló áll rendelkezésre. A betegek mozgatása, látogatása az osztályt körülölelő külső folyosókon történik. Elhelyezésükre 2-3 ágyas kórtermekben izoláltan kerül sor, betegségük jellege szerint. Nagyobb számú beteg beáramlása, járványok esetén elhelyezésük rugalmasan történik.

Több magyarországi felsőoktatási intézményben intézkedéseket vezettek be a távol-keleti hallgatókkal kapcsolatban. A Miskolci Egyetem rektora, Torma András elmondta, hogy az egyetem hallgatói és oktatói biztonságban vannak. Mindenki tudja, mi a kötelessége. A kínai hallgatók száma az intézményben 10 főnél kevesebb. Most vizsgaidőszak van, a hallgatók szabadok, nem ellenőrzik a mozgásukat, de nem jellemző hogy az oktatási időszakban elhagyják az országot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában