Szépül a falu

2020.01.07. 17:00

Források kellenek a tervekhez

Hétben fontosnak tartják a korábban elindított közösségi rendezvények továbbvitelét.

Marosréti Ervin

A héti közösségi ház méltó körülményeket biztosít a látogatóinak

Fotó: Marosréti Ervin

Az elmúlt időszakban számos olyan beruházás, fejlesztés és közösségi program valósult meg Hétben, amire büszkék lehetnek a helyiek. A munka azonban nem áll meg: a település vezetése azon fáradozik, hogy a jövőben is tovább tudja vinni a megkezdett munkát, a színvonalas rendezvényeket, valamint pályázati forrásból tovább építsék, szépítsék a falut.

Új ravatalozó

– Nagyszerű a kapcsolatunk az egyházzal, az ő pályázatuknak köszönhetően a ravatalozónk felújítása, valamint a környék rendbetétele belekerült a modern falu programba – árulta el Keszler János, Hét község polgármestere. – Ez egy prioritást élvező munka lesz 2020-ban, de arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy le tudjuk zárni a tavaly befejeződött szennyvíz beruházást. Ezt is komoly eredménynek tekinthetjük, hiszen a projekten belül 86 darab egyedi tisztítóberendezést tudtunk elhelyezni a lakosságnál.

Keszler János azonban azt is elárulta, hogy a helyi közmunkaprogram befejezéséhez még forrást kell találniuk, mert jelenleg kevés a pénz az önerő biztosításához. Ezen és a korábbi esztendőkben kialakult közösségi rendezvények megtartásán is dolgoznak, hiszen utóbbiak hozzák össze a falu lakosságát, a gyerekektől a szépkorúakig.

Szép közösségi ház

– Ebből a szempontból nagyon fontos volt, hogy tavaly át tudtuk adni a felújított közösségi házat – folytatta Keszler János. – Erre emberemlékezet óta nem tudtunk komoly összeget fordítani, most viszont szerencsére változott a helyzet. A külső-belső rekonstrukciónak köszönhetően most már méltó környezetben fogadhatjuk a lakosságot. Kiemelten fontosak lesznek idén a tó partjára tervezett rendezvények, mint például az őszi káposzta fesztivál. Emellett igyekszünk a vízparton is apróbb fejlesztéseket végrehajtani, de ez elsősorban az anyagiak függvénye. A tó horgászati joga továbbra is az önkormányzaté, amit szeretnénk a lehető legjobban kihasználni a 2020-as esztendőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában