árvízvédelem

2020.01.27. 09:30

Árkot is tisztítanak az újhelyi fogvatartottak

Több együttműködési megállapodását megújította 2019-ben a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön.

Horváth Imre

Patakmedret takarítanak a rabok

Fotó: Zagyi Péter

Több újat is aláírtak, melyek egyikét az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal kötötték. A megállapodás elsősorban fogvatartottak kis létszámú munkáltatását tartalmazza.

Az árvíz megelőzése a cél

Az együttműködés első lépéseként a fogvatartottak a Sátoraljaújhely belterületén keresztülfolyó Ronyva- és Fehér-patakok medrének takarítását kezdték meg. A tavaszi olvadás mindig kiemelt időszaknak tekinthető, mivel a medrekben felhalmozódott szemét, bokor és egyéb növényzet mesterséges gátakat képezhet, és ez hozzájárulhat a lakóépületek, gazdasági területek elöntéséhez. A medrek karbantartása elsősorban a növényzet ritkítását jelenti: a fogvatartottak kézi erővel vágják ki a néhol többméteresre nőtt bokrokat. A fogvatartottak díjazás nélkül végzik a feladatokat, azaz egyfajta jóvátételként is tekinthető a foglalkoztatásuk. A megállapodás célja, hogy a fogvatartottakat az ítélet letöltése mellett felelősségvállalásra ösztönözze.

A munkák távolabbi célja, hogy megismertesse a civil világgal a büntetés-végrehajtási intézet életét, és ezzel elősegítse a bűn elkövetésének, ismétlésének megakadályozását, valamint a települések számára megmutassák, hogy az intézet is szerves része a közösségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában