borlovagavatás

2019.12.02. 16:30

Volt okuk az ünneplésre most a borlovagoknak

Alapításának 20. évfordulóját ünnepelte a rend avatással, gála­vacsorával.

A gálavacsorán

Fotó: Kozma István

Nemzetközi borlovag­avatással kezdődött szombaton az alapításának 20. évfordulóját ünneplő István Nádor Borlovagrend kétnapos rendezvénye.

Segítenek a bevételből

A Diósgyőri vár lovagtermében a hagyományos ceremónia keretében ezúttal 11 borlovagot avattak, köztük az Észak-Magyarország főszerkesztőjét, Uri Mariannt. A vendégek között lengyel, német és felvidéki borbarátok, borlovagok, valamint civil szervezetek képviselői is ott voltak, valamint a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének vezetői is meghívást kaptak az eseményre. Az ünnepségen Veres Pál, Miskolc polgármestere mondott köszöntőt.

Vasárnap az István Nádor Borlovagrend megalakulása színhelyén, a lillafüredi Palotaszállóban tartották hagyományos jótékonysági gála­vacsorájukat. A lovagrend fenyőfájának meglocsolása után kitüntetéseket adtak át, s újabb borlovagokat avattak, köztük Veréb Tamás miskolci származású színész-énekest.

A vacsora bevétele a miskolci Gyermekegészségügyi Központ daganatos gyermekeinek gyógyulását segíti.

Az esten dr. Simon Réka, a GYEK főorvosa, Benkő László, az Omega együttes billentyűse és Czupper András, a borlovagrend alapító elnök-nagymestere bejelentették, jövő év elején árverésre bocsátják a borlovagrend egyik vállpántját, melyet az Omega együttes tagjai dedikálnak. A bevétellel szintén a GYEK kis betegeit támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában