felújítás

2019.12.02. 12:00

Kőhalom állott, újra vár

Tovább folytatódik a füzéri vár felújítása 2025-ig.

Amikor elkezdődött a magyarországi várfelújítások sora a 21. században, akkor rögtön fellángoltak a viták is: történelemhamisítás-e ez, vagy sem. Itt nem a sárospataki várról van szó, hiszen az ritka szerencsés épületként egyszer sem állt ostrom alatt (lehet, az e miatti hiányérzet vezette a szervezőket évek óta a sárospataki ostromhétvége megrendezésére), és nem is a sátoraljaújhelyi várról, amely esetében az előkerült falakra történő ráépítés mindenképpen hamisítás lenne, hiszen a vár előkerülése óta nem találtak hiteles leírást arról: Zemplén első kővára hogyan is nézhetett ki eredeti állapotában.

Hamisítás vagy nem?

A füzéri vár első helyreállítása óta azonban a hamisítás mellett érvelők arról beszélnek, ha nem az eredeti kövekből állítják helyre a várat, az mindenképpen megtévesztés. A felújítás mellett kardoskodók viszont azt állítják, a látogatók többségét nem az foglalkoztatja leginkább, hogy amit látnak, az évszázadok óta van-e ott, hanem maga az érzés, hogy egy kicsit abba a korba képzelhetik magukat, amikor 500-600 éve még élénk élet folyt a várudvarban és az épületekben.

Az élet az utóbbiakat igazolja, hiszen amióta a füzéri vár újra közel régi fényében pompázik, a látogatók száma ugrásszerűen megnőtt, amelynek nem csupán a helyiek örülhetnek, hiszen a turisták ha már a várban elidőztek, a környékbeli nevezetességeket is felkeresik. És ahogy dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője az utóbbi években többször is hangsúlyozta, a zempléni régiónak a turizmus fellendítése lehet az igazi kitörési pontja.

Hatmilliárd Füzérre

Ezért is folytatódik tovább a vár felújítása, jelentették be a napokban Füzéren. A Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz a füzéri, vélhetően hat év múlva – mondta az eseményen Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében körülbelül 30 vár és kastély újul meg 68 milliárd forintból. A füzéri beruházás második üteme 2021-ben fejeződik be.

Elhangzott egyebek mellett, a kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabontházakat, gyümölcs­aszalót, liktáriumhelyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat. Felépül majd a várkapitány háza, a Rimay-ház, a Rimay János életét bemutató szoba is.

Egyedi élményelemként a Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja az érdeklődőket. Kiállítással is bővül majd a füzéri alsóvár, a vár infrastruktúrájához a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva.

Horváth Jenő, Füzér polgármestere elmondta, a vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg.

Ennek eredményeként azóta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent. Eddig körülbelül négymilliárd forintot költöttek a vár felújítására, a teljes befejezéshez pedig további hatmilliárd forintra lesz szükség. Horváth Jenő hozzáfűzte: a szakemberek szerint a befejezés után a vár látogatottsága meghaladhatja az évi 140 ezer látogatót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában