Vetélkedő

2019.12.05. 19:00

Ki lopta el a kukoricát?

A gazda azt hiszi, lopják a kukoricát a földjéről, valójában más áll az eset hátterében.

Nagy Hankó Krisztina

Feladatmegoldás közben

Fotó: Kozma István

A 2015-2024 közötti időszakot a Talaj Évtizedének, december 5-ét pedig a Talaj Világnapjának nyilvánította az ENSZ 2013-ban, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a népesség növekedésével egyre nagyobb igénybevételnek van kitéve Földünk talaja. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara talajtani vetélkedőt szervezett középiskolások részére, ahol a CSSI (Crime Scene Soil Investigation) csapatainak egy képzeletbeli bűntényt – egy rejtélyes terménylopási ügyet – kellett felderíteniük a talajtudomány segítségével.

– A fő oka az volt, hogy a természettudományi szakokat a fiatalok nem nagyon preferálják, miközben nagyon nagy igény van erre a tudásra – mondta dr. Dobos Endre egyetemi docens, tanszékvezető, az esemény főszervezője. – Tavaly volt az első, egy kitalált bűntényt kellett megoldaniuk a diákoknak, csakúgy mint idén. A feladatoknak azonban valós eredete van, hiszen előfordult már, hogy megkereste az egyetemet a rendőrség, hogy segítsenek egy eset feltárásában, ahol csak a talajminta állt rendelkezésre. A tanszéken sokat dolgoznak együtt mezőgazdasági vállalkozókkal. A térinformatikának, a domborzat modellezésnek, valamint a műholdkép elemzésnek köszönhetően számos információ érhető el. Fentről minden látszik, az is, hol vannak problémák az adott földterülettel. Hogy kiderítsék, mi a gond, ahhoz kellenek a talajtanosok, földrajzosok, térképezők. A mai technológia pedig lehetővé teszi, hogy a gépek pont oda és annyit vetnek és műtrágyáznak, amennyi szükséges a talaj adottságokhoz igazodva.

Minden kiderül

– A tudomány folyamatosan fejlődik, de ehhez kellenek a szakemberek is. Ezért is fontos ez a rendezvény, hogy a fiatalokat érdeklődővé tegyék – állítja a tanszékvezető. – Tavaly nagy sikere volt a helyszínelőknek, amit nyáron egy extrém talajtani tábor követett, mely szintén elnyerte a diákok tetszését. A mostani történet, hogy van egy dühös gazda, aki úgy gondolja, a terménye egy részét minden évben ellopja valaki, ugyanis eltűnik a táblából. Ekkor jönnek a talajtani helyszínelők, akik feldolgozzák az adott területet, mintát vesznek és a jellemző tulajdonságok alapján megállapítják, hogy ott miért nem terem a gazda kukoricája.

A rejtély megoldódik

Mészáros Margaréta és Szathmári Anna az Alternatív Életfa Gimnázium tanulói tavaly is voltak a programon, nagyon érdekesnek találták akkor is, ezért döntöttek úgy, hogy idén is jelentkeznek. A földrajz nem a kedvenc tantárgyuk, mégis ezekkel a feladatokkal játszva tanulnak – osztották meg gondolataikat a diákok.

– Egyénileg jelentkeztek a fiatalok különböző iskolákból, a csapatokat itt alakították ki. Van aki tavaly is itt volt és újra eljött. Lassan jött össze a létszám, de az utolsó pillanatban mégis beteltek a helyek – emelte ki a docens. – A vetélkedő végeredményeként mindenki győztes, hiszen együtt oldják meg a rejtélyt. A büszkeség pedig jogos, mert a való életben egy ilyen eredményért a gazda nagyon sok pénzt fizetne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában