Miskolc

2019.11.30. 19:00

Várfoglalással ünnepeltek

Két fontos évfordulóra emlékezett a Miskolci Egyetem a Diósgyőri várban.

Tajthy Ákos

Piskóti István – akárcsak az előadók többsége – régies ruhában tartott előadást

Fotó: Bujdos Tibor

Rendhagyó helyszínen, a Diósgyőri várban ünnepelte a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus Intézete alapításának 25., a turizmusképzés indításának 10. évfordulóját. Az évfordulók alkalmából megrendezett Marketing és turizmus csúcstalálkozó keretein belül jelképes várfoglalást is tartottak a résztvevők: az eseményen felszólalók korabeli öltözékben szóltak a megjelentekhez a vár lovagtermében.

Az eseményen előbb Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy az egyetem a Diósgyőri várat választotta az esemény helyszínéül, hiszen az „jelképezi városunk múltját, jelenét, talán majd szimbolizálja egy kicsit a jövőjét is”: a miskolci fejlesztések egyik kiemelt területe éppen a Diósgyőri vár és környékének turisztikai és marketing jellegű hasznosítása.

– Meg kell tanulnunk helyén kezelni Miskolc értékeit, hiszen fel kell tudjuk rá hívni mások figyelmét. A marketing tudománya által nyújtott tények és ismeretek nélkül nincsenek jó megoldások. Márpedig Miskolcnak jó megoldásokra van szüksége, jó megoldásokat keresünk. Ennek megalapozásában pedig stratégiai partnerünk a Miskolci Egyetem – tette hozzá Veres Pál.

 

Ezután Piskóti István intézetigazgató idézte fel az elmúlt huszonöt év eredményeit és sikereit.

Bizalmat kaptak

– Azt gondolom, intézetünk elmúlt két és fél évtizedét jelentősen meghatározta a kor, amikor létrejött, vagyis a rendszerváltozás utáni évek és Miskolc és a régió akkori helyzete is, az újratervezés szakaszába lépett Miskolctól mi is bizalmat kaptunk. Ennek köszönhetően elkészítettünk egy városmarketing-­stratégiát a város számára. Ez a bizalom indította el intézetünket abba az irányba, ami mind a mai napig tart, hogy városok, térségek komplex marketingjével foglalkozunk – jelentette ki.

Végül Deák Csaba, az egyetem kancellárja szólt, aki kiemelte, szoros a kapcsolatuk Miskolccal, az intézménynek komoly szerepe van a város fejlődésében, és a jövőben is támogatni szeretnék azt.

Az egész napos konferencián marketing- és turisztikai szekcióban vitatták meg a két terület elméletének és gyakorlatának stratégiai és módszertani trendjeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában