Hirtelen népszerűség

2019.11.13. 16:00

Egy polgármesterjelölt sem volt Balatonszepezden, most 14 is van

Nem tudták megtartani az önkormányzati választást a Veszprém megyei Balatonszepezden, ugyanis a több mint háromszáz lakost számláló településnek egyetlen polgármesterjelöltje sem volt.

Horváth Imre

Füzesséri József

Forrás: ÉM-archívum

Fotó: Ádám János

Így hát időközi választásra kerülhet sor december 8-án, amely tartogat érdekességeket…

Hirtelen ugyanis akadt bőven polgármesterjelölt, összesen 14 nevet vett a választási lapra ülésén a Helyi Választási Bizottság, tehát híre ment, hogy senkit nem érdekelt a polgármesteri szék, és többeknek is az az ötlete támadt, hogy elindulnak a posztért.

Nem csak ezért érdekes azonban az időközi választás, hanem azért is, mert a borsodiak egy ismerős nevet is felfedezhetnek a jelöltek között.

Jelesül Füzesséri Józsefet, aki október 13-ig – illetve még az átadás-átvétel folyamatának lezárultáig – Szikszó városát vezette három cikluson át polgármesterként.

A balatonszepezdieket erősen megosztja a hirtelen jött népszerűség, a Balatonszepezd – a világ közepe elnevezésű Facebook csoportban hosszan találgatták, hogy a 14 jelölt közül kinek van egyáltalán kötődése a településhez, és arra jutottak, hogy maximum ötnek. Füzesséri József személye külön is téma lett a beszélgetésben, van, aki amellett tör lándzsát, hogy ha egy várost jól eltudott vezetni, akkor a kistelepülés élére is alkalmas lehet, míg van, aki szerint, ha Szikszón nem kellett, akkor ott sem biztos, hogy meg kellene választani. December 8-án kiderül, hogyan gondolkodnak a balatonszepezdiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában