buszvezetők kerestetnek

2019.11.29. 08:00

Miskolcon nagy örömmel lennének sokan sofőrök

Toborzónapon kereste leendő buszvezetőit csütörtökön a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., melyen óriási volt az érdeklődés.

Tajthy Ákos

Nagy volt az érdeklődés

Fotó: Ádám János

Csak az első egy órában majdnem nyolcvan jelentkező gyűlt össze csütörtökön a Görgey-ház földszinti termében, ott, ahol a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és a Miskolci Foglalkoztatási Paktum tartott közös toborzónapot.

A program rövid eligazítással kezdődött, melyet Demeter Péter, az MVK első embere tartott, ezt követően regisztrációs folyamat kezdődött.

Bár a rendezvényen prioritást élvezett az, hogy megtalálják az MVK leendő buszsofőrjeit, akik megoldhatják a cégnél jelenlévő létszámhiányt, a paktum­iroda munkatársai hasznos tanácsokkal is készültek a jelentkezőknek az álláskeresés előkészületeivel, az állásinterjúval és önéletrajz-készítéssel kapcsolatosan.

A toborzónapon a többi között azt is megtudtuk: a programot folytatni kívánják azután is, ha a mostani „lyukakat” betömték, hiszen ez megoldás lehet a természetes fluktuáció során felszabaduló álláshelyek gyors betöltésére is.

Az érdeklődők közül többeknek volt munkahelyük, és csak „tapogatóztak”, szép számmal voltak viszont olyanok is, akik már rendelkeztek a szükséges D kategóriás jogosítvánnyal, mint ahogy olyanok is, akik örömmel elvégeznék a támogatott képzést, mert az céljuk, hogy buszsofőrök lehessenek.

Majd eldöntik

– Nagyon szeretek vezetni, és mindig is szerettem volna buszsofőr lenni. Erre a lehetőségre pedig édesapám hívta fel a figyelmemet, aki a Volánbusznál dolgozik. Ő azt javasolta, induljak el ezen az úton, ezért úgy gondoltam, belevágok – mondta az egyik érdeklődő, Fényes Dávid.

Szarka Dániel jelenleg is buszsofőr a már emlegetett állami közlekedési társaságnál, a toborzónapon ő csupán a „kirakatot” nézegette.

– Az időmbe belefért, érdekel, mit kínál az MVK, így eljöttem. Párommal egyébként Miskolcon élünk, így nyilván kényelmesebb lenne, ha nem kéne ingázni a megyében, de ez egy összetett dolog, majd eldöntjük, megéri-e esetleg váltanom – mondta.

A programon az első órában majdnem nyolcvanan jelentek meg. Az MVK vezérigazgatója úgy fogalmazott, ekkora érdeklődésre nem számított.

– Természetesen nagyon örülünk a nagyszámú jelentkezőnek, hiszen szeretnénk minél előbb betölteni a jelenleg üres negyven buszvezetői álláshelyet. Nyilván azok voltak a legegyszerűbb helyzetben, akik már D kategóriás jogosítvánnyal érkeztek, viszont az a tapasztalatunk, hogy a munkaerőpiacon az ilyen jelentkezőkből van a kevesebb. Éppen ezért több szervezettel összefogva képzést indítottunk, ahol lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek. A tanfolyam mellett cégünk ösztöndíjprogramot is indít, aminek kapcsán már keresetük is lehet a tanulóknak, és ingyenes utazási igazolványt is kapnak. Ezekkel azt szeretnénk elérni, hogy már tanulmányaik alatt is elkezdjenek kötődni az MVK-hoz, és a jogosítvány megszerzése után minél többen nálunk helyezkedjenek el – mondta Demeter Péter.

Megoldás lehetne

Hozzátette, a programot folytatni kívánják azután is, ha a mostani „lyukakat” betömték, hiszen ez megoldás lehet a természetes fluktuáció során felszabaduló álláshelyek gyors betöltésére is.

– A hosszú távú megoldást az jelentené, ha a minisztérium támogatná kezdeményezésünket, hogy ismét lehessen D kategóriás jogosítványt szerezni C kategória nélkül. Ehhez a Volánbusz és minden magán-, valamint önkormányzati szolgáltató csatlakozott. Az egész EU-ban ez a gyakorlat. Úgy gondolom, ez az intézkedés országosan is segíthetne a járművezető-hiányon – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában