Startup Campus

2019.11.13. 17:00

A zsenipalántákat keresik az iskolákban

Miskolcra érkezett a középiskolásoknak szóló innovációs bemutató.

Horváth Imre

A roadshown

Fotó: Ádám János

A Miskolci Egyetemre is megérkezett az ország első, kifejezetten középiskolásokat megszólító innovációs eseménysorozata, a Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow. Előadásokra és workshopokra várták az innovatív ötletekkel, kezdeményezésekkel rendelkező vagy a tudomány és a technológia világa iránt érdeklődő 14–20 év közötti fiatalokat.

Globális eredményeket tudhat maga mögött Novák Blanka, aki a Lycium barbarum nevű ázsiai gyógynövényből nyert ki kutatása során egy olyan hatóanyagot, mely rendkívül effektív egy patogén törzs ellen, míg serkenti a jótékony baktériumok növekedését.

„Azt gondolom, megéri előrelátónak lenni, hisz szorgalommal és kitartással bármilyen tudományterületről legyen is szó, olyan eredmények érhetők el, melyeken keresztül emberek millióin segíthetünk világszerte. A kreativitásnak mindig érdemes tehát teret engedni, mert az innováció nem ismer határokat” – mondta el a fiatal kutató.

Bátorság kell

A Miskolci Egyetemen kedden Kovács Zsolt, a Startup Campus Hungary vezetője köszöntötte a fiatalokat, majd dr. Czap László, a Miskolci Egyetem intézményfejlesztési és kapcsolati ügyekért felelős rektorhelyettese mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: az ötletek megvalósításához bátorság kell, hiszen egyszerűbb belesimulni a megszokottba, ezt a bátorságot kívánja minden fiatalnak, és hogy ne hagyják eltántorítani magukat az ötletüktől.

Minél idősebb valaki, annál több szabályt, korlátot tapasztal meg, és emiatt csökken a kreativitása, mondta Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal munkatársa hozzátéve: éppen ezért szólítják meg a fiatalokat, hogy az innovatív gondolataikat megmentsék. A köszöntők után kerekasztal-beszélgetések és projektbemutatók következtek, a délutánt pedig ötletgenerálással fejezték be Miskolcon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában