Miskolc

2019.11.09. 18:30

A technika nekik gyerekjáték

A Bársony János Általános Iskola hatodik osztályos tanulónak egy csoportja látogatott el a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe.

Nagy-Hankó Krisztina

Digitális közösségi foglalkozás Miskolcon

Fotó: Bujdos Tibor

A Miskolci SzC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma épületében szeptemberben átadott műhely létrehozásának legfontosabb célja az volt, hogy az általános iskolások is megismerjék a modern technológiákat. Ma már teljesen új szakmák születnek, melyek nagy része a digitalizációhoz kötődik – hangsúlyozta Kiss Gábor a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja. A hatodik, hetedik osztályos tanulók, két-három óra tanulással működőképes Lego robotokat tudnak összerakni, amiket felprogramoznak és a saját okostelefonjaikról tudnak irányítani. Ez számukra is pozitív visszajelzés. A műhely megnyitása óta ez az első iskolás csoport, aki délelőtti foglalkozáson vehet részt.

 

Délután szakkörök lesznek, ahol már megjelenik a lézárvágó, a 3D-s nyomtató, drónok programozása vagy a három dimenziós tervezés is. Jövő héttől már él az a weboldal az interneten, ahol lehet jelentkezni pedagógusoknak, és csoportoknak is helyfoglalással.(www.ajovodittkezdodik.hu) A szombat délelőttökre pedig családi programra várják az érdeklődőket, amikor a szülők gyermekeikkel együtt jöhetnek.

Csapatban jó alkotni

Nagyon örült a lehetőségnek, hogy megismerhet ilyen technikákat és dolgozhat vele – mondta Skalitzki Dávid. Robotot eddig még nem épített, de az öccsével gyakran legózik. Az is tetszik neki, hogy csapatban dolgozhatnak, ahol mindenkinek meg van a maga feladata és segítik egymást. Konkrét elképzelése még nincs, hogy mit szeretne majd tanulni a középiskolában, jelenleg a biológia áll hozzá a legközelebb.

Móricz Beatrix Dávid csapatának tagja, aki elmondta, hogy mostanában már nem igazán szokott legózni, főleg robotokat építeni és azt gondolta ez távol áll tőle, de most nagyon tetszik a feladat. A technikai dolgok eddig nem voltak vonzóak számára, inkább az irodalom és történelem megy neki jobban, de azért nem tartja lehetetlennek, hogy megszeresse.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában