Gömörszőlős

2019.10.12. 19:00

Nagyon fontos a fenntarthatóság

Gömörszőlősre kirándulni, táborozni és pihenni is egyre többen járnak, sokaknak vonzó a csendes, kis falu.

Marosréti Ervin

Gömörszőlősön sok látnivaló várja a látogatókat

Fotó: Marosréti Ervin

Alig százan élnek Gömörszőlősön, ahol a környezet varázsa, a régmúltból megmaradt építészeti örökség a legvonzóbb a látogatók számára. Emellett pedig az a környezettudatos szemlélet, ami az önfenntarthatóság felé mozdítja el a lakosságot és a faluba érkező vendégeket.

A szlovák határ közelében, a Putnoki járásban egyre többen fedezik fel a falut. Táborokat, művészeti programokat szerveznek, a település épített örökségére pedig tudatosan vigyáznak. Emellett az önfenntartásra is törekednek, különösen az utóbbi két évtizedben, mióta az ökológiai intézet munkatársai megkezdték a tevékenységüket.

Megmaradt értékek

– Sokáig az Isten háta mögötti, elzárt településként tekintettek ránk – tette hozzá É. Kovács Judit polgármester. – Ennek következtében sok régi értéket sikerült megőriznünk, amelyre mostanában már rengetegen kíváncsiak. Itt elsősorban a népi építészetünkre, az egykoron jellemző mesterségekre gondolok, de a művészvilág is előszeretettel jár hozzánk. Festőtáborokat szerveznek, hiszen nálunk nagyon sok mindent meg lehet örökíteni. Emellett arra az önfenntartó szemléletre is büszkék vagyunk, amint az Ökológiai Intézet több mint két évtizede igyekszik meghonosítani. Nemcsak a gömörszőlősi lakosok, hanem a hozzánk látogató turisták körében is.

Ökoszemlélet

Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet alapítványi elnöke a fenntarthatóság szempontjából a kezdetekre nyúlt vissza. Eleinte nem volt ilyen célkitűzésük, hiszen a globalizált világban a teljes önfenntarthatóságot szinte lehetetlen kivitelezni. Ugyanakkor a lakosságot igyekeztek efelé terelni. Ennek már több mint két és fél évtizede.

– Valamikor egy ilyen falu szinte teljesen önfenntartó volt, ebből azért jó néhány vonást megőrzött Gömörszőlős, de a mai korban ez nem lehet reális cél – fogalmazott Gyulai Iván. – A mi esetünkben az a fontos, hogy a lakosság egy lényegesen kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon maga után. Helyben szűkebbek a jövedelemszerzés lehetőségei, ezért a környezethez való viszonyulásuk sokkal jobb, mint egy nagyobb városban. Mi viszont azt szeretnénk, ha nem csupán a pénztelenség okán, hanem a környezettudatosságtól vezérelve hajtanák végre azokat a lépéseket, amiket megtesznek. Lényeges, hogy a birtokunkban lévő erőforrásokat olyan ütemben használjuk, hogy az évekkel később is segíteni tudja az életünket.

Tudatosságra nevelnek

Az Ökológiai Intézet munkájára most már a környéken is sokan kíváncsiak. Iskolás és felnőttcsoportok tömkelege látogat az alig százfős faluba, hogy részt vegyen a különböző programokon. Vígh Andrea oktatási munkatárs szerint azonban ahhoz több kell, hogy a környezettudatosságot a mindennapokban is folyamatosan alkalmazzák az emberek. Az általuk megtartott foglalkozásokon a gyerekekhez játékos formában szólnak, az idősebb korosztály számára pedig olyan projekteket mutatnak be, amik akár egy városi családi házban, de egy tizedik emeleti panelben is megvalósíthatók. Ezeknek köszönhetően pedig formálják a szemléletüket, óvják, vigyázzák a környezetet, ami évekkel később meghálálja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában