Esküvői fotópályázat 2019

2019.10.16. 10:00

Keresztelő egybekötve az esküvővel

Megannyi megható, érzelmes, vicces vagy romantikus képet és történetet ismerhettünk meg a 2018-as pályázat során, ezért úgy döntöttünk, hogy nem maradhat el a folytatás. Hogy mi lehet a története egyik-másik különleges helyszínen készült esküvői képnek? Sorozatunkban erre keressük a választ. Ezúttal a Kopcsó házaspárral ismerkedhetünk meg.

Kopcsó házaspár

Kopcsó Hédervári Katalin és Kopcsó István 2015 márciusától ismerik egymást a Facebookról, nagyon sokat beszélgettek, majd októberben találkoztak először. Négy hónappal később már össze is költöztek.

2018 áprilisában megszületett az első kisfiúk, Balázs. A keresztelő szervezése közben Katalin és István eldöntötte, hogy összekötik az életüket.

A leánykérés Katalin szüleinél történt, szűk családi körben. 2018 októberében tartották a keresztelőt és ugyan akkor tartották az esküvőjüket is, a Diósgyőri templomban. A vacsorát és a lakodalmat Miskolcon tartották. Az esküvő legemlékezetesebb pillanata az volt számukra, amikor a vendégek az utcán is vonatkoztak.

Kopcsó házaspár

A fotózás helyszíne Lillafüred volt, ugyanis Katalin és István nagyon szereti ezt a helyet, főleg a vízesést. Nem beállított fényképpel neveztek, hanem a fotósuk elkapta ezt a pillanatot. Pont arról beszélt a pár, hogy szeretnék, ha minden nap ilyen pillanataik lennének, és akkor kapta a puszit a homlokára Katalin.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában