Hejőpapi

2019.10.17. 09:00

Gyűlnek az adományok a tájházba

A korábban megkezdett munkákat újabbakkal kiegészítve folytatják a település fejlesztését Hejőpapiban.

Miskolci Tibor a tájháznál

Fotó: Ádám János

„Továbbra is tenni szeretnék azért, hogy az itt élő emberek jól érezzék magukat, egyre több fiatal akarjon itt letelepedni, és mindenki számára elérhetőek legyenek azok a közszolgáltatások, amikhez a nagyobb településen élők természetes módon jutnak hozzá” – fejti ki Miskolci Tibor polgármester.

Az orvosi rendelő felújításával, korszerűsítésével az egészségügyi alapellátás minden szegmense modern, kulturált környezetben valósul majd meg. Az iskola energetikai korszerűsítésére és a régi óvoda közösségi térré való alakításának is megvan a forrása. Tájház kialakítása a hivatal épülete melletti „Fodor-ház” felújításával kettős célt szolgál. Első lépcsőben az idősek nappali ellátásának megszervezéséhez nyújt bázist, majd a már jelenleg is szépen gyarapodó helytörténeti gyűjtemény – közte egy különleges, század eleji kézi „vezérlésű” tűzoltókocsi – kapna helyet a teljesen felújított épületben – tudtuk meg a polgármestertől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában